A legbiztonságosabb minősítést kapta az új Audi A4

2016. 05. 31.

A 2017-es Audi A4 kimagasló eredményt, a kitüntető Top Safety Pick+ minősítést érdemelte ki az amerikai az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) szigorú töréstesztjén.

Az intézmény által vizsgált modell igen jó eredményt ért el az öt törésteszt mindegyikében, ide értve az igen nehéznek számító úgynevezett „kis átfedés" tesztet. Amint a képünkön látható, a tesztbábu simán átvészelte ezt is, és amíg a kocsi elejének bal oldala kibogozhatatlan ronccsá görbült, az utastér állapota nem változott.

A mellékelt videófelvétel második felében, a lassításnál jól látható, hogy a kocsi összegyűrődése éppen az első ajtó elejénél áll meg. Persze az összes légzsák kirobbant, de nagyobb baj nem érhette volna a bennülőket, mint hogy kiömlik a pohártartóba helyezett üdítő.

A4.2017.ok

Az új A4 a teljes frontális ütközési próbát is vitézül kiállta: ebben éppúgy a legjobb minősítést kapta, mint az oldalütközés, a tető szilárdsága, valamint a fejtámlák és az ülések tesztelésekor.

A Top Safety Pick+ minősítéshez az kell, hogy a kocsi mind az öt felsorolt próbán a legjobb eredményt érje el, de az is kell hozzá, hogy a vizsgált modell rendelkezzen frontális ütközés-megelőző rendszerrel. Ez is jól vizsgázott az A4-ben: 20 kilométeres sebességnél simán megállította a tesztautót az ütközés előtt.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=-sxGvoX0DhA[/embed]

A Das WeltAuto Audi kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9013502687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (23) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Belügyminisztérium (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (5) BMW (3) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (410) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (95) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (116) használt autó (115) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (171) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (123) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (106) kis színes (4) Kodiaq (2) Lada (2) legjobb autó (2) legjobb autók (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (5) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (2) Skoda (25) Skoda Auto (5) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (4) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (3) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő