Kémfotón a 2018-as Bentley Continental GT

2016. 07. 22.

Nemrégiben – rövid időre – egy Bentley is felbukkant a Das Weltauto hálózatban. Most nézzük meg, milyen lesz az a Continental GT, ami a tervek szerint csak két év múlva kerül a piacra.

Bentley-EXP-10-Speed-6-concept.ok

Miután a Bentley is a Volkswagen konszernhez tartozik, semmi meglepő sincs abban, hogy Németországban, konkrétan a Nürburgringen folyik az új modell tesztelése. Sajnálatunkra a kémfotók nem mutatnak megrendítően újszerű, izgalmas részleteket, mert most még a ruha alatti részek tesztje folyik. Azokról pedig annyit tudni, hogy az új Continental GT ugyanarra az MSB alaplemezre épül, mint a Porsche Panamera következő generációja. Előzetesen az is kiszivárgott, hogy a platform egyaránt képes kiszolgálni a hátsó és az összkerékhajtású modelleket, és úgy tervezték, hogy a Panamera és a Continental GT összes motorváltozatát be tudja fogadni.

Bentley-Continental-GT-2.ok

Ami a külsőt illeti, az a hír járja, hogy az új Continental GT sok tekintetben a márciusban a Genfi Autószalonon bemutatott tanulmánymodellre, a karcsú Bentley EXP 10 Speed 6 conceptre fog emlékeztetni.

Bentley-Continental-GT-8.ok

A Bentley (és a Bugatti) főnöke, Wolfgang Dürheimer nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az angol márka nagy lépések előtt áll. A következő két évben 840 millió angol font értékű beruházásokat terveznek a Crewe-i gyárban, és a Bentley Motors 2025-re már évi 20 ezer autót fog eladni.

A Das WeltAuto 10 millió forint fölötti kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5313502695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (375) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (106) használt autó (107) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (151) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (7) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő