600 ezer az autóra, 600 ezer javításra

2016. 09. 26.

Megtörtént, hogy valaki 600 ezerért vett egy autót a fővárosi autópiacon, amit még az ott kereskedő nepperek némelyike is dzsungelnek hív. A naiv vásárló tehát megvette a kocsit és még ugyanannyit ráköltött azért, hogy valamennyire üzembiztos legyen.

A naiv vásárló (hívjuk röviden NV-nek), beleszeretett az 1.6-os Skoda Fabiába. Talált is egy 12 éves darabot a szabad piacon, meg is nézte, látta a hibáit, de annyira beleszeretett (valószínűleg részben az árába), hogy a legtöbb hibára csak legyintett, pedig karambol után láthatóan sok alkatrészt nem a megfelelővel pótolták. Emiatt aztán a vételárral megegyező összeget kellett arra fordítani, hogy a kocsi ne robbanjon le minden sarkon.

Ezen nem is lepődött meg NV, azon azonban igen, hogy a kilométerórában lévő 180 ezer kilométerrel szemben valójában több mint 360 ezret ment az autó.  

Az viszont meglelő, hogy NV nem gyanakodott a vásárlás előtt az órapörgetésre, ami a neppereknél olyan bevett gyakorlat, mint másoknál a fogmosás. Mert jó, egy 600 ezer forintos autótól ne várja az ember, hogy nem kell költeni rá. De egy 3-4 éves kocsiban általában 60-80 ezer kilométer van, tehát nem életszerű, hogy 12 évesen is csak 180 ezret futott kocsit lehet kapni 600 ezerért, még ha úgy-ahogy ki is foltozták.

Ezért érdemes élni a gyanúperrel ilyen esetben, másrészt jobb, ha az ember elkerüli a hétvégi szabadpiacot, ahol óriási szakmai és lélektani tapasztalattal rendelkező dörzsölt nepperek vannak, akikkel szemben egy átlagembernek annyi esélye van, mint a hóembernek Floridában.

Azt is érdemes megszívlelni, hogy állapotlap nélkül senki se vegyen autót. Így a vásárló jogilag védett helyzetbe kerül, hiszen ha valami elromlik az autón, és az nem szerepelt az állapotlapon, fel lehet lépni a kereskedővel szemben.

NV fenti esetéhez hasonló ugyanakkor sosem fordulhat elő a Das WeltAuto hálózatban, hiszen csak azután kínálják eladásra a kocsikat, hogy rendbe hozták, és a kész autóról is készítettek egy komplett állapotfelmérést.

http://tv2.hu/musoraink/ala_car_-_autos_kalandok_inyenceknek/209106_ala-car--7.resz.html

A Das WeltAuto minőségi használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.​

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6913502749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő