Elektromos VW Párizsban: bemutatkozott az I.D. tanulmánymodell

2016. 10. 01.

Itt a holnapután világa – mutattak rá a Párizsai Autószalonon a VW I.D. koncepciómodellre, és azért csak a holnaputáné, mert a holnapvilágát a legújabb generációs e-Golf képviseli, amelynek világpremierje novemberben lesz.A tervek szerint négy év múlva indul világhódító útjára az elektromos járművek új generációja, mégpedig a Volkswagen I.D. sorozatgyártásának megkezdésével.

id3-ok

De miben is különbözik az e-Golftól az I.D.? Abban például, hogy ez lesz az első Volkswagen, amely az újonnan kifejlesztett moduláris elektromos hajtású platformon (Modular Electric Drive Kit – MEB) alapul. A MEB pedig azt jelenti, hogy az elektromos motor a hátsó tengelyen, a nagyfeszültségű akkumulátor pedig a jármű padlójában helyezkedik el, ami nagyobb teret eredményez. Így nyílt lehetőség arra, hogy belterében elsőként alkalmazzák a nyílt tér koncepciójaként (Open Space Concept) ismert elvet, így a Golfnál valamivel rövidebb I.D. a Passat nagyvonalú térkínálatát nyújtja.

id8-okok

Az I.D. hajtásáról egy 170 lóerős villanymotor gondoskodik. Az akár 600 kilométeres hatótávolságával és egy mai, hasonló teljesítményű Golf modellével megegyező árszintjével az I.D. a nulla károsanyag-kibocsátás fogalmát a mindennapos autózás természetes jellemzőjévé teszi majd. Ugyanakkor az I.D. már a 2025-ös évbe ível át: ez a Volkswagen első tanulmányautója, amely az I.D. Pilot üzemmódban teljesen önvezetően közlekedhet. Az I.D. Pilot a kormánykerék VW logójának megérintésével kapcsolható be, majd a kormánykerék eltűnik a műszerfalban, teljesen újfajta térérzetet nyújtva a vezetőnek.

id7-okok

Herbert Diess, a Volkswagen márka igazgatótanácsának elnöke bejelentette: „2020-ban megkezdjük az elektromos járművek teljes családjának piaci bevezetését. Mindegyik modell egy új járműplatformon alapul majd, amelyet kifejezetten és kizárólagosan a teljesen elektromos járművek számára fejlesztettünk ki, nem pedig belső égésű motorral hajtott vagy hálózatról tölthető hibrid járművek számára. Az I.D. a teljesen elektromos járművek új korszakát képviseli, sőt, egy új autóipari korszakot: az elektromos, hálózatba kapcsolt és önvezető járművekét.”

[embed width="720"]https://www.youtube.com/watch?v=V-maIO41Nl0[/embed]

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3513502773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (35) autó (20) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (11) biztosítás (9) BMW (5) Bogár (7) CASCO (7) cikk (18) cikkek (497) Das WeltAuto (98) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos autó (28) elektromos autózás (12) elektromos motor (6) elektromos Volkswagen (7) Ford (8) garancia (9) Golf (7) gumiabroncs (6) gumicsere (5) hasznalt (6) Használtautó (10) használtautó (129) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (7) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (10) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (131) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (205) hirek (147) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (136) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (9) nepper (8) nyaralás (5) Opel (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (10) SEAT (17) Skoda (32) Skoda Auto (8) SUV (11) technológia (13) törésteszt (9) tudta (9) újautó (14) új autó (7) versenyautó (6) versenysport (5) videok (31) Volkswagen (67) Volkswagen-csoport (9) Címkefelhő