Igazi rajongó nyerte az V. Volkswagen-találkozó fődíját

2016. 10. 14.

vw_talalkozo_2016_nyeremenyauto_atadas_img_0149

Immár hagyománnyá vált a Volkswagen-találkozó, az ötödiket rendezte idén a Porsche Hungária október 1-én a Hungaroringen. Ahogy eddig minden évben, most is egy kifogástalan állapotban lévő autó volt a tombola fődíja, az V-ös Golfot Szilvási Dóra vihette haza, aki családjával együtt igazi Volkswagen-rajongónak vallja magát.

Ötödik éve rendezi meg a Porsche Hungária a Volkswagen-találkozót a mogyoródi versenypályán, amely kezdetben Golf találkozónak indult, de az évek alatt a nagy érdeklődés következtében a márka ünnepévé nőtte ki magát. A rendezvény egyik csúcspontja a tombolasorsolás, az eddigi négy év alatt a Golf első négy generációjából sorsoltak ki egy-egy kiváló állapotú autót, október első hétvégéjén pedig egy V-ös Golf talált új gazdára.

vw_talalkozo_2016_nyeremenyauto_atadas_img_0172

Idén a tiszaújvárosi Szilvási Dórának kedvezett a szerencse, és mondhatni a legjobb kezekbe került az autó, mivel Dóra és egész családja nagy Volkswagen rajongó. A lány eddig egy II-es Golffal, párja pedig egy nem mindennapi darabbal, egy közel egymillió kilométert futott a III-as Golffal járt, emellett egy II-es Golf büszke tulajdonosa. „Eddig minden évben elmentünk a találkozóra, idén viszont csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy tényleg ott tudunk lenni. Az ötödik találkozóra öten jöttünk, öt tombolát dobtunk be, és el is hoztuk az ötös Golfot. Úgy néz ki, az ötös lesz a szerencse számunk" - mondta el Dóra.

vw_talalkozo_2016_nyeremenyauto_atadas_img_0178

A nyertes hozzátette, hogy örül a nyereménynek, és nagyon vigyáz majd rá, ahogy egyébként eddigi gazdái is tették. Az autót első tulajdonosa 2006-ban vásárolta, ezt követően csak egy további tulajdonosa volt, aki az azóta eltelt tíz évben mindössze 90000 kilométert tett a gépkocsiba, tehát az 1.4-es benzines, Perfect felszereltségű (metálfényezés, könnyűfém-felni, gyári ablaksötétítés, automata légkondicionáló, elektromos ablakemelő) Golf kiváló állapotnak örvend.

Az autó vezetett szervizkönyvvel rendelkezik, múltja mondhatni hibátlan."Ebben az évben is ragaszkodtunk az elveinkhez és a Das WeltAuto márkaértékeihez az autókeresés során, és ismét sikerült olyan Golfot találni, amit Magyarországon helyeztek először forgalomba, és ellenőrizhető előéletű" - jegyezte meg Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4713502787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő