Félmilliós Octavia

2016. 10. 31.

skoda500

Mármint félmillió kilométeres. Ilyen futásteljesítménnyel nemritkán találkozunk a magyar használtpiacon, igaz, az ilyen kocsira azt írják, csak 200 ezret ment, de a tapasztalatok alapján garantált, hogy nem tart ki egy évig sem. A mi második generációs, fél millió kilométert futott tíz éves Octaviánk viszont hibátlanul működik. Igaz, az összes kilométert ugyanazzal a vezetővel tette meg, aki kizárólag márkaszervizbe vitte.

A járműgyártók a mai gépkocsikat 250 ezer kilométeres életciklusra tervezik, ezért a német Auto Bild magazin rendszeresen szétszerel100 ezer kilométeres futásteljesítményű gépkocsikat, hogy megtudjuk, miként használódnak el. A cseh Svět motorů magazinúgy döntött, félmillió kilométer után vizsgálnak meg egy Octaviát.

Darabokra is kapták az Elegance 2.0 TDI kivitelű kocsit. A motorblokkeredeti volt, akárcsak a sebességváltó. Kopást csak a hengerek aljánál lehetett látni, ugyanakkor a főtengely csapágyai egyáltalán nem használódtak el. Még a dugattyúk is úgy néztek ki, mintha újak lettek volna. Habár 30 ezer kilométerenként cserélték az olajat, kokszosodást nem találtak, és az olajszűrő betétje is tiszta volt.

A négy befecskendező szelep közül kettő a kelleténél kisebb mennyiségű üzemanyagot nyomott a hengerbe maximális terhelésen, emellett mind a négy befecskendezőnél csökkent nyitónyomást mértek. Mindamellett a motornál a legnagyobb problémát a hengerfejen lévő repedés jelentette, de az nem hatott ki a vízáramlásra.

Az is meglepte a szakembereket, hogy a sebességváltó fogaskerekein, a csapágyakon és a szinkrongyűrűkön nem találtak mérhető elhasználódást. Igaz, a tengelykapcsoló egyenetlenül működött, de ennek oka kenési hiányosság volt. A felfüggesztést mechanikailag nagyszerűállapotban találták. A rázópados vizsgálat viszont kimutatta, hogy az egyik gumipersely elhasználódott.

Ami a karosszériát illeti, csak mechanikai sérülés helyénvolt korrózió, bár annak mértéke nem érte el azt a szintet, hogy negatívan befolyásoltavolna a karosszériaváz szilárdságát, és ezáltal agépkocsi biztonságosságát. Nem találtak réseket,az elemek szorosan illeszkedtek egymáshoz.Egyetlen kritikus helyen sem voltak repedések és a korrózióelemzés felfedte, hogy amíg az egyik küszöbpanel belülről teljesen újszerű állapotban volt, a másik csak azokon a részeken korrodált, ahol előzőleg nem történt meg a védőviaszos kezelés.A kipufogó is eredeti volt.

Nem is csoda, hogy a fentieket látva a szakemberek legfeljebb 200 ezer kilométeres futásteljesítményt tippeltek, ésvéleményük szerint az autó teljesmértékben alkalmas a további problémamentes,mindennapi használatra. Az autó korára csaka sokat használt fényszóró-kapcsoló és a kopottvezetőoldali kilincs utalt.

A Das WeltAuto Skoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1213502783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (374) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (105) használt autó (106) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (150) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (2) illegális szoftver (3) import (8) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (6) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) SUV (6) Suzuki (3) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő