Amikor Józsi bácsi szervizelte az autót

2016. 11. 14.

Minden évszaknak és minden környéknek megvan a maga vevőköre. Ilyenkor, ősszel főként az összkerékhajtású modelleket keresik, mégpedig azért, mert a telephely fölött húzódnak a harmadik kerületi hegyek – mondja Poós Tamás, a Duna Autó használtautó üzletágának vezetője, hozzáfűzve: ahogy leesik az első ónos eső,az ide kiköltözők nem tudnak haza menni. Ezért nyár végétől elkezdi gyűjtögetni az összkerékhajtású modelleket, mert a tél elejére mindegyiket elkapkodják. Megtörtént, hogyegymásra licitáltak a vevők, annyira kellett nekik a megmaradt egyetlen SUV.

poos_tamas

A használtautó értékesítéssel negyedszázada foglalkozó Duna Autó Zrt. 2009-ben csatlakozott a Das WeltAuto hálózatához, amelynek az egyik legtöbbet forgalmazó tagja.Amint Poós Tamás elmondta, a használtautó forgalom az új autó értékesítés emelkedő tendenciáját követi és az idei kereslet kiegyensúlyozott, vagyis nyáron nem csökkent a kereslet, amint az korábban megszokott volt. Nyár előtt a családi autók – kombik, hét személyes egyterűek – a kelendők, és az üzletágvezető úgy gyűjti össze az idényre való készletet, hogy a beérkező kocsikat nem hirdetik meg, hanem szépen sorban rendbe hozzák a szezon elejére.

Az autókereskedésekben gyakran bukkannak fel csemegék. Májusban például egy az Egyesült Államokból hazatelepült 81 éves úr jelent meg egy hétszemélyes GMC Safari kisbusszal, amit 20 éve hozott Magyarországra. A Duna Autónál vett egy új Hyundai Tucsont, a Safari pedig a telepen maradt. A 4200 köbcentis, négyfokozatú automata váltós, állandó összkerékhajtású kocsi remek állapotban van. Ezt a buszt használták nyáron a DasWeltAuto kampány során: felmatricázva rótta az utakat és megfordult a Balaton és a Velencei-tó körül is. A Das WeltAuto játék lényege az volt, hogy aki látta a Safarit, meg kellett írnia, hogy hol találkozott vele. Az első helyezett egy hétre elvihette az amerikai buszt, de a résztvevők ezen felül rengeteg ajándékot is kaptak.

gmc-safari-1995-ok

Mivel a Duna Autó 14 márkát árusít, a használtautó készlet pedig főként az új kocsikat vásárlók régi autóinak beszámításából származik. De nem mindent vesznek át.

„Nap mint nap találkozunk elhanyagolt autókkal, amikhez nincs szervizkönyv vagy számlaköteg a karbantartásról. Ha beülök, világítanak a műszerfal hibajelző lámpái. A szervizintervallum-figyelmeztetést nem törölték, mertJózsi bácsi szerelte, a légzsák-figyelmeztetés azért világít, mert szétcsúszott a kábel, a fék már vason fog. Ilyenkor nem sokat mérlegelünk, hogy érdemes-e foglalkozni vele” – emeli ki Poós Tamás, hozzátéve: „A műszaki és az esztétikai állapottól függ, hogy beveszünk-e egy autót vagy sem. Most is van ilyen az udvaron. Valaki szeretne beszámíttatni az új autójába egy Mercedes, ami csörög, zörög, a teteje szigetelőszalaggal van körberagasztva. Ez azonban arra alkalmatlan, hogy szavatossággal továbbértékesítsük.”

A Duna Auto Das WeltAuto használt autós kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7913502797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (29) Audi A6 (3) Audi Q3 (3) autó (16) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (3) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (4) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (3) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (7) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (4) California (3) CASCO (6) casco (2) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (439) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (97) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (6) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos Audi (3) elektromos autó (18) elektromos autózás (7) elektromos motor (2) elektromos Volkswagen (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Formula E (2) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (3) gumicsere (3) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (5) Használtautó (4) használtautó (122) használtautó budapest (4) használtautó garancia (4) használtautó garanciával budapesten (4) használtautó garancia biztosítás (4) használtautó import (3) használtautó kereskedések (4) használtautó német (2) használtautó németország (2) használtautó vásárlás (4) használtautó vásárlás garancia (4) használt autó (124) használt autók olcsón (4) használt autós átverés (4) használt autós csalás (4) használt autós csaló (4) használt autós csalók (4) használt autós tanácsok (4) használt autós tippek (7) használt autós trükkök (6) használt autó adatlekérdezés (2) használt autó biztoskézből (3) használt autó import (6) használt autó importálás (3) használt autó import menete (3) használt autó vásárlás (4) használt autó vásárlási tanácsok (5) használt autó vásárlási tipp (4) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) használt német autók (2) használt német autók magyar forgalomba helyezés (2) hasznos (183) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (129) hogyan vegyünk használt autót (4) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (3) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (3) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (3) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (4) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (117) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) különleges autó (3) különleges modell (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lízing (2) lopás casco (2) lopott autó (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (3) megbízható használtautó (2) megbízható használt autó (5) megbízható használt autó kereskedő (2) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (8) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (4) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (3) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) old timer autó (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (27) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (8) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (51) Volkswagen-csoport (7) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő