Több ezer huszonéves kocsit importált Magyarország

2017. 01. 02.

porsche_hu_frank_gyorgy_rika1613_l

A gépjárműadó szerkezetének módosítását jó megoldásnak tartaná a Das WeltAuto márkaigazgatója arra nézve, hogy ne öregedjen el végképp a magyar járműállomány. Frank György ugyanakkor aláhúzta, hogy a nyugdíjasokat nem lenne helyes emelt adóval sújtani, mert megtartották a még aktív korukban vásárolt kocsijukat.

Ha visszatekintünk a 2016-os évre, a használtautópiacon azt láttuk, hogyfolytatódott az átírások számának 2012 óta tartó növekedése. Négy éve 404 ezer autó cserélt gazdát, de 2016 első háromnegyed évében már több mint 608 ezer.Ez azt mutatja, hogy egyre többen szeretnének használt autót venni, ami önmagában jó hír, az viszont nem, hogy nehéz viszonylag fiatal, jó állapotban lévő modelleket találni.

A használt-import ugyanis egyre inkább a koros modellek felé tolódik. A 16-20 évesek aránya 17-ről 18 százalékra emelkedett, viszont 23 százalékról 21-re mérséklődött a legfeljebb 5 éves kocsiké. És ami még kirívóbb, a tavalyi egy százalékról idén kettőre emelkedett a 20 évesnél idősebb importautók aránya. Mivel szeptember végéig közel 143 ezer autó érkezett külföldről, mintegy 3500 darab huszonéves autó került az országba. Nincs annyi old-timer gyűjtő, hogy ennyi autót vásároltak volna, tehát biztosra vehető, hogy ezek nagy része nyilvánvalóan részt vesz a napi forgalomban.

porsche_hu_frank_gyorgy_rika1525_l

Nem azzal riogatok, hogy külföldről roncsok jönnek, mert alapvetően nyilván a jobb állapotúakat hozzák be: a baj az, hogy ezek magasabb szennyezőanyag kibocsátású, kevésbé biztonságos autók, mint a legfeljebb öt évesek.

Olyan ez, mint a kazánok esete. Ma már csak bizonyos előírásoknak megfelelő, elektronikával vezérelt, kevesebb káros anyagot kibocsátó korszerű kazánok kerülhetnek forgalomba. Pedig a régi kazántípusok is felfűtötték a lakást, csak éppen több tüzelőanyaggal, miközben nagyobb a halálos szén-monoxid mérgezés veszélye.

Az lenne a megoldás, hogy ne lehessen a mai kedvező feltételekkel forgalomba helyezni az öreg autókat. Emellett a jelenlegi adóterheket úgy kellene módosítani, hogy ne legyen olcsóbb egy öreg, füstös autó fenntartása, mint egy korszerű, fiatal autóé. Például a motor teljesítményén alapuló gépjárműadó összege nagyobb mértékben függjön a környezetvédelmi besorolástól – mondta Frank György, kiemelve ugyanakkor, hogy csak akkor változzon az adó mértéke, ha gazdát cserél az idős autó. Egy nyugdíjast nem lenne helyes emelt adóval sújtani, mert megtartotta a még aktív korában vásárolt kocsiját. Aki viszont most vesz egy húsz éves, 3000 köbcentis dízelmotoros autót, fizesse meg az árát. Ne legyen olcsóbb egy ilyen kocsi fenntartása, mintha venne egy fiatal, környezetbarátabb modellt.

A piac szempontjából kívánatos lenne, hogy különböző pénzügyi szabályzók módosításával legalább a magyar áfa-csalók dolgát megnehezítse a törvényhozás. Tudomásunk szerint előkészítés alatt van egy ilyen törvénymódosítás.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4013502837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő