Amikor olcsóbb a „drága” márkaszerviz

2017. 01. 11.

shutterstock_148283291

Ősszel behoztak egy autót, azzal hogy a tulaj egy árajánlatot kapott valahol egy szívócső alsó egységének cseréjére 150 ezer forintért. A diagnosztika után kiderült, hogy a cserére nincs szükség, mert az egységben csupán egy szabályzó szelep ment tönkre. Mivel a szabályzó szelep nem működtette a berendezést, úgy tűnt, hogy az egész egység hibás. Így csak 25 ezer forintba került a javítás az ügyfélnek – idézi fel az esetet Válint Péter, a Porsche Pest szervizvezetője, hozzáfűzve, ha az első szervizben megkeresték volna, hogy miért nem működik az egység, hamar rájöttek volna, hogy csak a szelepet kell cserélni.

A „drága” márkaszerviz ilyenkor olcsó lesz, mert nagyjából százezer forintot spórolt meg az ügyfél, és az ilyen esetek mutatják a különbséget a márkaszerviz valamint a független között. Mert az utóbbiak nem néhány márkára specializálódtak, így nem is lehetnek olyan mélységű hozzáértés birtokában, mint a márkaszervizek.

A márkaszerviz azért tud többet, mint egy független műhely, mert rendelkezik a gyár és az importőr által biztosított háttérrel. Ebben benne vannak célszerszámok és gyári diagnosztikai berendezések, a műszaki terméktámogatás a gyártó részéről, valamint a javítástechnikai útmutató, az alkatrészbázis, és a képzett szerelők.

A szerelőket a legújabb modellekre képzik ki folyamatosan. Mindamellett gyakran visszakanyarodnak az alapokhoz és onnan jutnak el az új modellhez kapcsolódó műszaki tartalomhoz.

Amint Válint Péter mondja, egy képzett szerelőnek is át kell ismételnie, hogy például miként épül föl egy DSG váltó, mi a működési elve, milyen műszaki paraméterekkel rendelkezik. „Néha bizony ahhoz, hogy megértsük ezeknek a működését, vissza kell nyúlni az alapokhoz, és ez később a javítás során a szakmai gondolkodást is segíti.Az alapoktól azért kell kezdeni újra és újra, hogy ne high-tech hályogkovács legyen a szerelő, hanem pontosan tudja, hogy mi mivel van összefüggésben. Ez a tudás segít a hiba diagnosztizálása során. Egy-egy képzés többször több napig is tarthat, és van olyan szerelő, aki egy évben összesen húsz napot tölt továbbképzésen. Viszont ő aztán tényleg a legapróbb csavarig ismeri a modelljeinket” – magyarázza a szervizvezető.

A javítások 60 százalékában a gyári technológiai útmutató is elegendő, de az esetek 40 százalékában ez nem így van. Ezért gyakran van szükség a modell teljes körű ismeretére, például akkor, ha két 80 százalékban kopott alkatrészről van szó. Azok ugyanis hatással vannak más alkatrészek működésére, és ekkor elengedhetetlen a működési folyamatok, a mechanikus alkatrészek és a szabályozó szoftverek rendszerszintű ismerete.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9813502847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (374) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (105) használt autó (106) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (150) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (2) illegális szoftver (3) import (8) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (6) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) SUV (6) Suzuki (3) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő