Ne vegyen ismeretlen előéletű autót!

2017. 05. 12.

Tudta azt a kedves olvasó, hogy a külföldről származó használt autók eredetvizsgálat nélkül forgalomba hozhatók? Ezzel szemben a magyar rendszámos kocsiknak minden egyes tulajdonosváltásakor kötelezően át kell esniük az eredetiség-vizsgálaton, ami nélkül nem adják ki az új tulajdonosnak a forgalmi engedélyt.

Itt most nem a vizsga 18,5 – 20 ezer forintos költsége a lényeg, hanem az, hogy a külföldről hozott kocsi esetében elég egy adásvételi szerződés a kocsi átírásához. Így tehát a frissen importált használtautó vevője sosem tudhatja, véletlenül nem egy körözés alatt álló lopott kocsira adta-e ki a pénzt. Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulaj alól kiveszik az autót, mert kiderül róla, hogy adott esetben már évek óta körözést adott ki rá valamelyik nyugati ország rendőrsége. A jóhiszemű magyar tulajdonos így aztán reménytelenül futhat a pénze után. Az eladót pedig hiába keresi, mert általános gyakorlat, hogy a használtimporttal foglalkozó vállalkozások néhány hónap után eltűnnek, hiszen csak egy-egy nagyobb tétel behozatalára alapított „projektcégek".

weltauto_2015_majus-7521l-foto_kaiser_erika.jpg

Annyira természetes, hogy amikor az ember áll az eladó kocsi előtt, végigkérdezi az eladótól hogy mennyit futott, milyen hibái voltak, és megfelelően szervizelték-e? Ebben persze segítségünkre lehet az autó szervizkönyve, amiben megjelennek az eddigi karbantartások, azaz a kocsi hazai vagy akár nemzetközi szervizmúltja. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szervizkönyv adatait könnyedén meghamisítják, sőt bizonyos márkákhoz szervizkönyv és -pecsét is kapható a feketepiacon.

Az rendben, hogy 1,5 millióért veszünk egy autót, de az nem mindegy, hogy adott esetben néhány hónap alatt a vételár felét rá fogjuk költeni. Vagy vehetünk olyan garanciális kocsit is a Das Weltautónál, – ilyen áron is – amire a következő szerviz intervallum alatt egy forintot sem kell fordítani.

Kövesse blogunkat, mert legközelebb azzal folytatjuk, hogy ne dőljön be az irreálisan alacsony futásteljesítménynek.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9312694917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő