Ezekre az autókra jár Das WeltAuto garancia

2017. 05. 22.

hasznalt_auto_garanciaval.jpg

A Das WeltAuto használtautó garanciáinak mintegy 70 százaléka egy évre szól. A garanciának több feltétele van, de nem feltétlenül a korhatár a meghatározó.

„A garancia megadásánál ugyan az az alapszabály, hogy hét évnél fiatalabb, 180 ezer kilométernél kevesebbet futott legyen, ugyanakkor az autók korát nem kezeljük kizáró szempontként. Használtautó garanciát abban az esetben is vállalunk, ha egy leinformálható előéletű, gondosan karbantartott, keveset futott 10 év körüli használt autóról van szó, hiszen egy ilyen gépjármű is lehet kifogástalan műszaki és esztétikai állapotban. Jelenleg is szerepel a kínálatunkban olyan 12 éves autó, melyet garanciával kínálunk” – mondja Szécsényi Tamás, a Porsche Pest Das WeltAuto márkavezetője, hozzáfűzve: „számos esetben előfordul, hogy akár 1-2 éves autó felvásárlásától is elállunk abban az esetben, ha állapotfelméréskor megállapítjuk, hogy korábban sérült volt és nem márkaszervizben javították, vagy a szervizkönyvét egyáltalán nem vezették.”

A hálózatot naponta keresik fel ismeretlen forrásból származó, ismeretlen körülmények között az országba érkezett autókkal, hogy azokat a Das WeltAuto felvásárolja, vagy ügynöki megbízással értékesítse. A cég azonban csak leinformálható múlttal rendelkező autókkal foglalkozik, hiszen az ügyfelek zöme ilyen autókat keres a hálózatban.

A Das WeltAuto csak alapos állapotfelmérés után vásárol meg használt gépjárműveket, de a hálózat egyes tagjai térítés ellenében külsős megbízóknak is végeznek állapotfelmérést. Ezzel kapcsolatban egy érdekes esetet elevenít fel Szécsényi Tamás: „Egyik ügyfelünk – aki nálunk vásárolt egy Volkswagen Tiguant – úgy került hozzánk, hogy korábban egy nem hivatalos kereskedésben leelőlegezett egy hasonló kategóriájú autót, de csak utána jutott eszébe, hogy kérne egy állapotfelmérést egy márkaszervizben. Az a kereskedés ezt hallva inkább visszaadta a foglalót, de nem vállalta, hogy márkaszervizben vizsgáltassák át a kocsit.”

A Das WeltAuto minőségi használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.​

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2712694945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) casco (2) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (425) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (14) elektromos autózás (3) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (3) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (175) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (128) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (3) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (49) Volkswagen-csoport (7) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő