Másfél millió Octavia III

2017. 06. 02.

Octavia1,5.OK

Közismert, hogy a Citigo, a Fabia, a Roomster/Praktik, a Rapid, az Octavia, illetve a Yeti és a Superb közül a legnépszerűbb Skoda modell az Octavia. A csupán 2012 novembere óta készülő harmadik generációs modellből nemrégiben készült el a másfél milliomodik darab, ami azt mutatja, a világ egyik legrégebbi, a kezdetektől folyamatosan termelő járműgyártó vállalata tud valamit.

A cseh tervezők jó húsz éve is sokat tudtak, hiszen a Skoda lendületes fejlődése 1996-ban az Octavia típussal indult meg, és azóta is a termékkínálatának fontos pillérét jelenti, amiből két évtized alatt több mint ötmillió talált gazdára. Nem is csoda, hiszen a Skoda alsó-középkategóriás modelljét Csehország mellett Kínában, Indiában, Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban gyártják.

Jóllehet a februárban megújult harmadik generáció keresettsége a márka történetében példátlan, de már az 1996 és 2010 november vége közötti időszakban készült első generáció is 1,4 milliós eladási számmal büszkélkedhetett. A második nemzedék tovább folytatta elődje sikeres szereplését, amelyből a Skoda 2004 és 2013 között összesen 2,5 milliót értékesített.

Az átfogóan megújított harmadik generációs Octavia új elülső és hátsó kialakításával, feszesebb vonalvezetésével minden eddiginél dinamikusabb benyomást kelt, és szegmensében mércét állít a térkínálat, funkcionalitás, biztonsági és kényelmi jellemzők, valamint ár-érték arány tekintetében.

A vásárlók az Active, az Ambition, a Style, valamint az L&K felszereltségi szintekből, illetve az Octavia RS és az Octavia Scout változatokból választhatnak. A motorkínálat modern benzin- és dízelmotorjai 86 és 245 lóerő közötti teljesítményt kínálnak. Motorváltozattól függően az Octavia akár fejlett kettős tengelykapcsolós automatizált váltóval (DSG) és összkerékhajtással is elérhető.

A Das WeltAuto Skoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2813502977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő