Miért nem importál használt kocsit a Das WeltAuto?

2017. 06. 02.

Sokakban felmerülhetett már ez a kérdés. Hiszen évek óta azt látjuk, hogy egyre nő a használtan importált autók száma. A Das WeltAuto pedig arról ismert, hogy nem pörgeti az órát, nem veri át a vásárlót olyan autókkal, amiket a fényezés tart össze, tehát biztosan nagy szeletet hasíthatna ki a piacból.

Csak éppen az a baj, hogy – mivel a WeltAuto adót sem csal –,használtimportja nem lenne versenyképes az áfacsalással dolgozó ravasz vállalkozókkal szemben.

Októberben bukott le egy nyíregyházi gépjármű kereskedő, aki egy szlovák cégen keresztül hozta Magyarországra a német autókat. Az áfát meg szépen lenyelte, mégpedig úgy, hogy a hivatalos dokumentumok szerint szlovák cégen keresztül nettó áron vásárolt Németországból járműveket. A magyar vevők egy fiktív adásvételi szerződést kaptak, mintha személyesen ők vásárolták volna az autókat Szlovákiából. A nyíregyházi cég a személygépkocsik áfamentes behozatala mellett további árelőnyhöz jutott azáltal, hogy a kedvezőbb mértékű regisztrációs adóért a német forgalmi engedélyeket és a környezetvédelmi osztályba sorolást igazoló dokumentumokat meghamisították. Emellett persze játszottak a kilométer-számlálóval is, hogy készletüket látszólag keveset futott, rendszeresen karbantartott, megkímélt használtautókként értékesítsék.

De hogyan is megy ez a nettó áron való külföldi beszerzés? Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója egy másik konkrét példán vezeti le a módszert.

porsche_hu_frank_gyorgy_rika1525_l

Úgy történik az áfa csalás az Európai Unióban, hogy például egy belga kereskedő elad egy használt autót egy francia cégnek. Egy olyat, aminek az áfája visszaigényelhető, tehát bérautó volt, vagy lízingelték. Semmiképpen sem magánembertől származó kocsit, mert magánember nem igényelheti vissza az áfát: csak nulla százalékos áfával adhat el autót.

A belga cég tehát nettó áron értékesít.

A francia pedig beszkenneli a számlát és photoshoppal átalakítja. Törli azt a mondatot, hogy Európai Unión belüli áfamentes értékesítés, és helyette azt írja be, hogy nulla százalékos áfatartalmú a számla, mintha magánszemélytől származna.

A nettóban kiszámlázott autó értékesítése után a belga visszaigényli az áfát, Franciaországban viszont már úgy látja az adóhatóság, hogy nulla százalékos áfás a kocsi. Vagyis az áfa eltűnt.

Európai, országokon átívelő hatóság az adatbázisokat lassan hasonlítja össze, így mire hónapok múlva, vagy akár több mint egy év után kiderül, hogy számlahamisítás történt, a francia cég már felszámolás alatt áll.

Ezt az autót aztán megveszi egy magyar cég, és a magyar hatóságok azt látják, hogy van egy nulla százalékos áfás, magánszemélytől származó autó, amire simán kiadják az okmányokat.

Az ilyen trükközésekkel aztán olyan árelőnyre tesznek szert az adócsalók, amivel egy minden adót befizető vállalat, mint a Das WeltAuto, csak elvesztené a piaci versenyt.

A Das WeltAuto használt autós kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6712694973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (374) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (105) használt autó (106) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (150) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (2) illegális szoftver (3) import (8) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (6) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) SUV (6) Suzuki (3) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő