Időben szólunk: itt a klímaszezon

2017. 06. 30.

gl4722-interior

A statisztikai adatok szerint a kisautók kétharmada, a felső kategóriás modelleknek pedig több mint 90 százaléka légkondicionálóval gördül ki a gyárakból. Lássuk, mi is a teendő nyár elején.

Általában egy-két évente célszerű elvégeztetni a klímaberendezés hőcserélőjének tisztítását, mert annak hiányában a különféle lerakódásokban elszaporodhatnak a rossz szagú mikroorganizmusok. Főleg abban az esetben, ha a kondenzvíz elvezetése nem tökéletes. Ha ez nem tud eltávozni, elszaporodnak benne a kórokozók.

Azoknak ajánlják a szakemberek a gyakoribb tisztítást, akik télen is használják a légkondicionálót, hogy párátlanítsák az üvegfelületeket, illetve akik nemcsak évi 15-25 ezer kilométert, hanem ennél jóval többet, akár 50-60 ezret is megtesznek a kocsijukkal.

A 6-7 éves autóknál még a hibátlan klímarendszerből is elszivároghat a hűtőközeg. Idővel előfordul, hogy kevés lesz a közeg a rendszerben, ezért – ha nincs elég nyomás – automatikusan kikapcsolódik a légkondicionáló. Ezért tanácsos szivárgásvizsgálatot is végeztetni, bár a márkaszerviz szakemberei azt is észreveszik, ha a rendszerben már alacsony a gáz töltöttsége. Ha szivárog a rendszer, az ellenőrzés révén elkerülhető a nagyobb mennyiségű gáz légkörbe jutása. Arról nem is beszélve, hogy így is lehet takarékoskodni, hiszen kisebb mennyiséget kell a javítás során utánatölteni, ráadásul a feltöltött rendszer hatásfoka sokkal jobb, vagyis jobban hűt. Ellenkező esetben viszont a túráztatott klíma alaposan megnöveli az autó fogyasztását.

A márkaszervizben ki is mossák a rendszert, hogy minden szennyeződését eltávolítsanak, emellett nyomás- és vákuumpróbátvégeznek, és ha mindkettőt kiállta a légkondicionáló, feltöltik, mégpedig legtöbbször színezett hűtőközeggel: ha valahol szivárgás lenne, ez megszínezi a lyukat. A klíma feltöltéssel ezután néhány évig nem kell foglalkozni. Azzal viszont igen, hogy ha a berendezés bemeneti oldalán, a rendszert hűtő levegő levő pollenszűrője eltömődik, megint csak nem fog hideget fújni a klímánk. Ezt tehát ellenőrizni, és adott esetben cserélni kell.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5113503005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autonavigátor (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (5) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (385) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hasznalt (3) használtautó (112) használt autó (112) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (160) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (101) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (6) opel astra (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (20) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (2) téli vezetéstechnika (2) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (41) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő