Villamos Volkswagenek

2017. 07. 17.

e-Bogár.vezető kép

Nem, vezető képünk nem eredeti elektromos Bogár. Az 1966-os ezerkettest egy kaliforniai cég, a Zelectric Motors alakította át elektromossá. A ZelectricBug 85 lóerős, ám a Volkswagen már a hetvenes években is kísérletezett az elektromos autókkal. Megvalósult tehát Verne álma.

Verne Gyula az elektromosság elkötelezett és jövőbelátó híve volt egy olyan korban, amikor a high-tech világítás a gázlámpa volt. Az 1870-ben megjelent Nemo kapitányban (eredeti címe: Húszezer mérföld a tenger alatt) a Nautilust akkumulátorok táplálta villanymotor hajtja. Mára pedig eljutottunk oda, hogy az egész világ az elektromos autózásról beszél, és minden gyártó készít, vagy legalábbis tervez e-autókat.

De térjünk csak vissza a múltba: már az első olajválság 1973-as kitörését és ársokkját megelőzően is dolgozott a Volkswagen 1970-ben alapított, s alternatív hajtásrendszerek fejlesztésével és tesztelésével megbízott jövőkutató részlege az autók elektromossá alakításán.

Meg is érkezett 1976-ban Elektro-Golf I, amelynek 27 lóerős egyenáramú motorja közvetlenül egy sorozatgyártású, négyfokozatú sebességváltóhoz csatlakozva váltotta fel az eredeti, 75 lovas négyhengeres benzinmotort. A szükséges energiát biztosító ólom-sav akkumulátorok a csomagtér padlózata alatt kaptak helyet. Akkoriban a parkolóórákba integrált nyilvános töltőállomások hálózatát tervezték: egy óra töltés, valamint a parkolás a kifejezetten elektromos autók számára fenntartott helyeken összesen 50 Pfennigbe került volna a tervek szerint.

ANTRIEB: Zukunft.

Az elektromos Golf eleinte egyedi különlegesség maradt, mígnem 1981-ben húsz Golf I CitySTROMer érkezett tesztelésre az RWE energiaszolgáltatóhoz. Végül összesen 25 e-Golf készült, amelyek mintegy 60 kilométer hatótávjukkal az első, négy teljes értékű ülést kínáló, s a mindennapokban is jól használható elektromos járművek közé tartoztak.

De a VW szakemberei a Transporter elektromossá alakításán is sokat dolgoztak Wolfsburgban. Műszaki szempontból a T2 „Bulli” optimális alap volt, hiszen bőséges helyet kínál az elektromos hajtásrendszer számára. Az összesen 850 kilogrammnyi ólom-sav akkumulátorok tökéletesen illeszkedtek a T2 platója alá és villástargoncával lehetett kiemelni őket.

e-transporter1.OK

Az 1977-es Frankfurti Autószalonon aztán bemutatták a sorozatgyártásra érett T-kettest, és azzal reklámozták, hogy Null Liter auf 100 Kilometer, vagyis Nulla liter 100 kilométerenként. A 22 lóerősT2 Elektro-Transporter 120 példányban készült, és ma sem kell szégyenkeznie a figyelemreméltó, 50-80 kilométer hatótávjával, ami a városi kézbesítő és terítőfuvarozás ideális járművévé tette.

Mindez azért is előremutató, mert abban az időben még a kizárólag négyütemű autókkal zsúfolt nyugati városokban is vastagon ült a kipufogógáz, nem is beszélve a keleti blokk országairól, ahol kékes füstöt eregettek az olyan kétütemű csodák, mint a Trabant, a Wartburg, meg a Barkas. Arról nem is beszélve, hogy a hetvenes években a kitermelők gyakran vetették be a „kőolaj-fegyvert”, játszottak a kitermelt mennyiséggel, ami az üzemanyag ellátás akadozásához, illetve autómentes vasárnapokhoz vezetett.

e-.transporter2.OK

Mindezeken túl tanulmánymodellek egész sora jelzi a kutatás több mint négy évtizedes útját, ami a mai alternatív hajtástechnikákig vezetett: az e-up!, a Golf GTE és a Passat GTE egyaránt jól mutatja, hogy a Volkswagen alternatív hajtásrendszerű járműveit teljes körű mindennapos használhatóság jellemzi. Emellett annak bizonyítékai is egyben, hogy a márka – nem utolsósorban sokéves tapasztalatai és korai CitySTROMer modelljeivel végzett intenzív közúti tesztjei eredményeképpen – minden területre a megfelelő elektromos modellt kínálhatja.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2212695489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (20) Audi A6 (3) autó (15) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Belügyminisztérium (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (5) BMW (3) Bogár (5) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (397) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (93) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hasznalt (3) használtautó (113) használt autó (113) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (168) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (116) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (8) kisszines (103) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (3) olaj (2) olajcsere (2) Opel (7) opel astra (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (3) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (11) (2) síelés (3) síelés autóval (2) Skoda (21) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (3) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (43) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen Haszonjárművek (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő