Tudta, hogyan működik a kormányzás asszisztens?

2017. 08. 02.

DB2017AU00650_large

Tudtad sorozatunkban a legmodernebb vezetéstechnikai segédrendszerekkel foglalkozunk. Ezúttal a kormányzás asszisztens működését mutatjuk be.

Az ESP és az elektromechanikus szervokormány együttműködése újabb biztonsági lépés előre. Eddig az autó megcsúszása, stabilitásvesztése esetén az ESP (újabban az angol rövidítésből ESC) a megfelelő kerékféknél avatkozott be a stabilitás visszanyerése érdekében. Most a beavatkozás kiterjed az elektromos kormányzásra is. Olyan gyorsan avatkozik be a kormányzásba, hogy a vezető szinte észre sem veszi, és az autó ismét egyenesen megy tovább, elhagyva a vészhelyzetet. Ha a vezető kissé gyakorlott már a vészhelyzet elkerülésében, akkor meglepve tapasztalja, hogy milyen gyors lett a reakciója a kormánykereket forgatva, pedig az autó reagált ilyen gyorsan.

Azonban az autó reagálása nem jelenti azt, hogy erőszakosan felülírja a vezető szándékait, ha a vezető mást akar (mondjuk összetörni az autót), ezt megteheti a kormánykerék másirányú forgatásával. Az autó nem fogja ebben megakadályozni. A rendszer helyesbítő nyomatéka csak pont akkora, hogy a vészhelyzet elkerülhető legyen, semmivel sem nagyobb. Tehát könnyen felülbírálható. De jobb ráhagyni.

Persze vannak a rendszernek korlátai, de ez csak egészen extrém helyzetben jöhet elő.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7312699739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (374) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (105) használt autó (106) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (150) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (2) illegális szoftver (3) import (8) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (6) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) SUV (6) Suzuki (3) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő