A Volkswagen-csoport uralja Kínát

2017. 08. 07.

volkswagen_dominates_the_chinese_car_market_n

Ismét növelte világpiaci forgalmát a Volkswagen csoport: az első félévben 0,8 százalékkal több, összesen 5,155 millió darab személy- és haszonjárművet adott át vásárlóinak világszerte. Különösen jelentősnek bizonyult a forgalombővülés dinamikája az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában valamint Közép-és Kelet-Európában.

Legnagyobb piacán, Kínában a konszern júniusban 315 300 kiszállítást teljesített, ami az előző évhez viszonyítva 5,2 százalékos bővülést jelent. Az év első felének eredményeit azonban meghatározta a gyengébb első negyedév. Az év első hat hónapjában még így istöbb mint 1,8 millió járművet (-1,9 százalék) adott át kínai ügyfeleinek a Volkswagen-konszern, amely magasan Kína piacvezető autóipari csoportja.

A távol-keleti ország autópiaca 2010-ben előzte meg az Európai Uniót valamint az USA, Kanada és Mexikó alkotta EFTA-országokat, 2014-ben pedig az ezer lakosra jutó személyautók száma 85-re emelkedett. Az, hogy az Egyesült Államokban abban az évben 379, Németországban pedig 551 gépkocsi jutott ezer főre, azt jelzi, hogy bőven van hovafejlődnie a kínai piacnak.

A Volkswagen-csoport első féléves eladásai

Darab

Változás %

Európa

2 271 800

3,5

Nyugat-Európa

1 905 800

1,8

Németország

678 600

-1

Közép-és Kelet-Európa

366 000

12,9

Oroszország

85 800

9,5

Észak-Amerika

461 400

3,9

USA

293 400

7,2

Dél-Amerika

248 300

11,4

Brazília

142 300

0,4

Ázsia*

1 986 200

-2,7

Kína

1 826 000

-1,9

Világszerte összesen

5 155 600

0,8

* a csendes-óceáni térséggel

 

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4012699755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (4) Bentley (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (4) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (374) Corrado (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) elektromos autó (8) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) Győr (2) hasznalt (3) használtautó (105) használt autó (106) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid autó (2) hasznos (150) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (2) illegális szoftver (3) import (8) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (2) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (99) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (6) nepper (5) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (5) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (19) Skoda Auto (4) start-stop (2) SUV (6) Suzuki (3) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (40) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) Címkefelhő