Mit tegyek, ha az adásvételi szerződésben a német tulajdonos az eladó?

2017. 08. 11.

hasznaltauto_adasveteli_szerzodes.jpg

Mi a teendő, ha a nemrégiben vásárolt német használt autó elromlik, de a vevő még csak nem is látta a külföldi (osztrák/német) eladót? Ilyen esetekben egy magyar közvetítő intéz mindent, a vevő kezében csak a forgalmi engedély és a törzskönyv van.

Meglehetősen nehéz helyzetben van ilyenkor a vevő, hiszen az eladóval soha nem is beszélt, nem ismeri. Ha a gépjármű adásvételi szerződés alapján vele szemben kíván igényt érvényesíteni (miután az illetékes okmányirodából beszerez egy másolatot a szerződésből), akkor külföldön, idegen terepen, idegen jogi környezetben, külföldi jogi képviselővel teheti meg, nem ritkán borsos képviseleti díjakért. A magyar „közvetítő” cég – valójában a használt autó importőr – pedig ilyenkor azzal érvel, hogy csak az adminisztrációt intézte, neki jogi értelemben semmi köze a gépjármű adásvételhez.

Tehát mi a teendő, ha valaki “közvetítő” kereskedéstől vesz használtautót Németországból? Az Újvári és Báji-Patay Ügyvédi Iroda a következőket tanácsolta:

  1. Először is minden esetben kérjük el az eljáró személy okmányait, győződjünk meg személyazonosságáról. Amennyiben cég formában működő kereskedéssel állunk szemben, akkor ellenőrizzük a cég aktuális helyzetét és a képviseletre jogosult személy személyazonosságát.

  2. Abban az esetben, ha a külföldi eladó által előre aláírt (általában kétnyelvű) adásvételi szerződést kívánnak velünk aláíratni, kérdezzünk rá, hogy meghatalmazottként vagy bizományosként jár-e el a kereskedés.

Amennyiben meghatalmazottként jár el az autóbehozatal során, akkor kérjünk tőle az adásvételi szerződés aláírására feljogosító, az eladótól származó írásbeli meghatalmazást. Ebben az esetben fontos tudni, hogy valóban csak az eladóval szemben fogunk tudni a későbbiekben igényt érvényesíteni.

Viszont amennyiben bizományosi minőségében tünteti fel magát a „közvetítő”/kereskedő, akkor kérjünk tőle írásbeli eladási bizományi szerződést és figyeljünk arra, hogy ebben az esetben a kereskedésnek kell a saját nevében megkötnie a szerződést. Ez egy jóval kedvezőbb helyzet, mert későbbi esetleges szavatossági igényünket közvetlenül vele és nem az előző külföldi tulajdonossal szemben fogjuk tudni érvényesíteni.

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3712719868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autonavigátor (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (5) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (385) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hasznalt (3) használtautó (112) használt autó (112) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (160) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (101) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (6) opel astra (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (20) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (2) téli vezetéstechnika (2) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (41) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő