Mi baj lehet egy bontott alkatrésszel?

2017. 08. 14.

fék

Ha a bontott alkatrészek szóba kerülnek, mondhatnánk, ez biztosan jó darab, hiszen a gyárban szerelték be az autóba. Válint Péter, a Porsche Pest szervizvezetője azonban emlékszik olyan esetre, amikor nagyon ravasz hibát okozott egy bontott darab.

Egy lízingcég tulajdonában lévő Skoda Octaviával esett meg, hogy balesetet szenvedett, de az egyébként bontott alkatrésszel végzett javítást az ügyfél nem jelentette be a lízingcégnek. Aztán jött a baj: hiába nyomták a gázt, a kocsi elkezdett lassulni.

A baleset utáni javítás során ugyanis egy olyan bontásból való sebességváltót építettek be, ami szépen illeszkedett a helyére, csak éppen egy más teljesítményű modellből származott. Vagyis eltérő volt a fogaskerekek-áttétele, és emiatt a fedélzeti elektronika megbolondult. A kipörgésgátló elektronikája azt észlelete, hogy az első kerekek fordulatszámaa motor egy adott fordulatszámánál eltér a motorvezérlő programjától. Ilyenkor a komputernek az a dolga, hogy beavatkozzon, mert lehet, hogy jégen van a kerék, és kipörög. Visszavette a motor teljesítményét, hiszen „kipörögtek” a kerekek. Elképzelhető, mennyi munka volt, amíg a szerviz szakemberei megfejtették a hiba okát.

Ezért ha bontott alkatrészt vásárol valaki, ragaszkodjon ahhoz, hogy a cikkszáma azonos legyen az eredetiével, a kinézetre megegyező, de nem az adott alvázszámhoz gyártott alkatrészek sok fejfását okozhatnak a gyanútlan vásárlónak. Természetesen figyelnünk kell az alkatrészek minőségére is csak ellenőrizhető forrásból, bevizsgált alkatrészeket érdemes beépíteni, beépíttetni az autóba. 

A Das WeltAuto Skoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr412699741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (29) Audi A6 (3) Audi Q3 (3) autó (16) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (3) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (4) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (3) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (7) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (4) California (3) CASCO (6) casco (2) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (439) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (97) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (6) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos Audi (3) elektromos autó (18) elektromos autózás (7) elektromos motor (2) elektromos Volkswagen (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Formula E (2) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (3) gumicsere (3) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (5) használtautó (122) Használtautó (4) használtautó budapest (4) használtautó garancia (4) használtautó garanciával budapesten (4) használtautó garancia biztosítás (4) használtautó import (3) használtautó kereskedések (4) használtautó német (2) használtautó németország (2) használtautó vásárlás (4) használtautó vásárlás garancia (4) használt autó (124) használt autók olcsón (4) használt autós átverés (4) használt autós csalás (4) használt autós csaló (4) használt autós csalók (4) használt autós tanácsok (4) használt autós tippek (7) használt autós trükkök (6) használt autó adatlekérdezés (2) használt autó biztoskézből (3) használt autó import (6) használt autó importálás (3) használt autó import menete (3) használt autó vásárlás (4) használt autó vásárlási tanácsok (5) használt autó vásárlási tipp (4) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) használt német autók (2) használt német autók magyar forgalomba helyezés (2) hasznos (183) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (129) hogyan vegyünk használt autót (4) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (3) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (3) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (3) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (4) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (117) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) különleges autó (3) különleges modell (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lízing (2) lopás casco (2) lopott autó (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (3) megbízható használtautó (2) megbízható használt autó (5) megbízható használt autó kereskedő (2) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (8) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (4) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (3) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) old timer autó (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (27) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (8) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (51) Volkswagen-csoport (7) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő