Dízel kombik 3,5 és 4,5 millió forint között

2017. 12. 13.

Ha valaki évente 20 ezer kilométernél többet vezet, a dízelmotoros autónak nincs vetélytársa. Németországban mindazok, akik munkájuk révén havonta több ezer kilométert ingáznak, főként dízel Octavia és Passat kombival járnak. Nézzük meg, milyen a Das WeltAuto dízelmotoros kínálata a 3,5-4,5 millió forintos ársávban.

A Das WeltAuto közel 1100 darabos készletéből 3,5 és 4,5 millió forint között 21 kombit találunk dízel motorral.Jó részük Passat és Octavia, van egy-kétAudi is, de akad egy 2,5 éves Seat Leon ST 1.6 TDI is, amely Sopronban, a Walter Autó Kft.-nél várja gazdáját.

1. Seat Leon

A kocsi igazolt futásteljesítménye 77 455 kilométer. A 105 lóerős motor és az ötfokozatú váltó garantálja, hogy a vegyes átlagfogyasztás nem éri el a 4,5 litert.

A 205/55 R16 abroncsok könnyűfém keréktárcsákon feszülnek. Az autó kezelését elektronikus differenciálzár valamint az emelkedőn való elindulást segítő Hill Hold Control teszi még könnyebbé, a biztonságról pedig 7 légzsák gondoskodik.

A maga módján a Škoda Octavia Combi RS 2.0 CR TDIegy kakukktojás, hiszen az RS kivitelt nemigen használják céges autóként, bár, őszintén szólva, ez a kocsi igen illik egy dinamikus vállalkozás karakteréhez.

2.octavia RS

A Palota Automobil Kft. 4,25 millió forintra tartja a 2013-as, 170 lovas modellt, amelynek eddig csak egy tulajdonosa volt, aki 123 873 kilométert tett meg az RS-kék kombival. A hosszú utakat ergonómiailag zseniálisan tervezett sportülések teszik kényelmessé, a vezetőt pedig egyebek között ABS, ESP, fékasszisztens és parkolóradar szolgálja. No meg a gumiabroncs-légnyomás ellenőrző elektronika.

A Passatok közül a legkevesebbet futott modell Nagykanizsán található. A Comfortline felszereltségű 2.0 TDi igen jó vételnek látszik 4,4 millióért, hiszen egyetlen eddigi tulajdonosa még 70 ezer kilométert sem tett meg vele öt év alatt. A városi üzemanyag megtakarítást a start-stop rendszer szolgálja, és a nem szokványos felszereltségek között találjuk a fáradtságérzékelő szenzort, valamint a sebességváltózárat.

3.Passat

A Continental 215/55 R16 ContiEco Contact abroncsok pedig 7Jx16 Perugia könnyűfém keréktárcsákon feszülnek.

A három Audi A4 Avant közül a legfiatalabb, a Debrecen Autó telephelyén lévő 2011-es 2.0 TDi DPF multitronic.

4.Avant

Két előző tulajdonosa 285 ezer kilométert tett meg a 2,85 millió forintért kínált kombival. A 17 hüvelykes, könnyűfém keréktárcsán gördülő 143 lóerős autó utasoldali légzsákja kikapcsolható, de fejlégzsákokkal is rendelkezik és a szokásos felszereltségen felül – ESP, ABS, indításgátló, navigációs rendszer – van benne MP3-, CD- és SD kártya leolvasó, valamint parkolóradar is. A bőrrel kárpitozott utasteret a B oszloptól hővédő fólia árnyékolja.

A Das WeltAuto 3,5 és 4,5 millió forint közötti dízel használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2713503185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (36) autó (20) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (11) biztosítás (9) BMW (5) Bogár (7) CASCO (7) cikk (18) cikkek (500) Das WeltAuto (98) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos autó (28) elektromos autózás (12) elektromos motor (6) elektromos Volkswagen (7) Ford (8) garancia (9) Golf (7) gumiabroncs (6) gumicsere (5) hasznalt (6) használtautó (130) Használtautó (10) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (7) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (10) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (131) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (206) hirek (148) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (137) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (10) nepper (9) nyaralás (5) Opel (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (10) SEAT (17) Skoda (33) Skoda Auto (8) SUV (12) technológia (13) törésteszt (10) tudta (9) újautó (14) új autó (7) versenyautó (6) versenysport (5) videok (31) Volkswagen (67) Volkswagen-csoport (9) Címkefelhő