Méltányossági eljárás a márkaszervizben

2018. 03. 12.

4512_orig.jpg

Ritkán esik szó a Volkswagen konszern minden márkájánál elérhető, a garanciaidőn túlnyúló méltányossági eljárásról. Pedig öt-hat éves kocsikra is lehet egyedi esetben támogatást kérni nagy értékű javítások esetén, akkor, ha az ügyfél rendszeresen a márkaszervizbe hordta az autót.

Egy kormánymű cserénél, vagy ha véletlenül tönkre megy egy automata váltó jó eséllyel meg lehet pályázni az 1,2 – 1,5 millió forintba kerülő váltócsere akár 50-70 százalékát is. Az igény befogadásáról ugyan a márkakereskedő dönt, de az importőr és a gyártó automatikusan beáll mögé. A gyári támogatású méltányossági eljárás adott esetben az autó 6-7 éves koráig is elnyúlhat – tájékoztatott Markos László, a Porsche Hungaria műszaki vevőszolgálati igazgatója, praktikus tanácsként hozzáfűzve: ott célszerű megvenni az autót, ahol majd szervizelni fogják. Az ügyfél sokkal könnyebben kapja meg az imént támogatást abban a szervizben, ahova rendszeresen jár, és főleg akkor, ha ott is vette meg az autóját.

Markos László az ismerőseinek is azt javasolja, hogy az új autótaz első tulajdonosváltásig mindenképp érdemes márkaszervizbe vinni karbantartásra, merteladáskor a márkaszervizben vezetett szervizfüzet mindig 5-10 százalékkal emeli az autó értékét. Nem mindegy, hogy a kocsit 3,7, vagy 4 millió forintért lehet eladni. Az a 300 ezer forint különbség nagyjából annyi, amennyit a rendszeres szervizelésre kellett költeni 3-4 év alatt (átlagos futásteljesítmény számítva 3 szerviz jut négy évre), viszont így egy tökéletesen karbantartott, üzembiztos kocsiban utazott a család.

A márkaszervizekkel szemben gyakori kifogás, hogy drágább, mint aszervizfüzetet és számlaadást nem ismerő sarki maszek. Megjegyzendő, hogy az országos szakemberhiány miatt a sufniszervizekben nincs elég szerelő, a márkaszervizek alkalmazottai viszont évente 5-10, a specialisták pedig akár 15 napi továbbképzésen vesznek részt, hogy lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel. Ez viszont pénzbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy a márkaszervizben kötelezően megvan minden olyan eszköz, célszerszám, ami a márka modelljeinek javításához szükséges. Nem kőműves pallóra engedik a motort, hogy hozzáférjenek, hanem a megfelelő motorfelfogató állványon folyik a munka.

Másrészt nézzünk olyan esetet, amikor nem „fekete” szervizbe viszik az autót.

Ha egy független szerviz fel is lép a gyári honlapra és onnan legálisan letölt egy szoftverfrissítést, a legnagyobb jóindulat mellett is felmerül a kérdés: egy általános szervizben vajon hányan foglalkoznak ilyesmivel, milyen gyakorlattal nyúlnak olyan probléma elhárításához, amiben egy adott márka szervizében már nagy gyakorlatot szereztek. A márkaszervizben ugyanis – a gyakorlat révén – hamarabb megy a munka, tehát sokkal kevesebb lesz a számlán a ráfordított munkaórák száma, mint egy mégoly tisztességes, de gyakorlatlan általános szervizben. És ilyenkor a független műhelyben többe kerül a leves, mint a hús.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3513727450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (29) Audi A6 (3) Audi Q3 (3) autó (16) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (3) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (4) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (3) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (7) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (4) California (3) CASCO (6) casco (2) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (439) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (97) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (6) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos Audi (3) elektromos autó (18) elektromos autózás (7) elektromos motor (2) elektromos Volkswagen (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Formula E (2) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (3) gumicsere (3) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (5) használtautó (122) Használtautó (4) használtautó budapest (4) használtautó garancia (4) használtautó garanciával budapesten (4) használtautó garancia biztosítás (4) használtautó import (3) használtautó kereskedések (4) használtautó német (2) használtautó németország (2) használtautó vásárlás (4) használtautó vásárlás garancia (4) használt autó (124) használt autók olcsón (4) használt autós átverés (4) használt autós csalás (4) használt autós csaló (4) használt autós csalók (4) használt autós tanácsok (4) használt autós tippek (7) használt autós trükkök (6) használt autó adatlekérdezés (2) használt autó biztoskézből (3) használt autó import (6) használt autó importálás (3) használt autó import menete (3) használt autó vásárlás (4) használt autó vásárlási tanácsok (5) használt autó vásárlási tipp (4) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) használt német autók (2) használt német autók magyar forgalomba helyezés (2) hasznos (183) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (129) hogyan vegyünk használt autót (4) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (3) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (3) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (3) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (4) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (117) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) különleges autó (3) különleges modell (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lízing (2) lopás casco (2) lopott autó (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (3) megbízható használtautó (2) megbízható használt autó (5) megbízható használt autó kereskedő (2) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (8) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (4) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (3) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) old timer autó (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (27) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (8) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (51) Volkswagen-csoport (7) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő