Ilyen belülről az e-tron – videóval

2018. 07. 13.

e-tron4_v.jpg

Szeptemberben lesz az e-tron SUV világpremiere, mégpedig San Franciscóban. A helyszín egyáltalán nem meglepő, hiszen Kalifornia – a Tesla révén – talán a világ leginkább elektromos autós állama. San Francisco pedig mindig is mohón fogadja be az újdonságokat.

Jóllehet egy hónapja kilencedszer nyerte el a 2-2,5 literes kategóriában az „Év nemzetközi motorja” címet a Győrben készülő öthengeres 2.5 TFSI, az Audi halad a korral. Elkészítette első elektromos modelljének prototípusát, az e-tront, amibe aztán beletett apait-anyait.

e-tron3_v.jpg

Először is nézzük meg a mellékelt videót, azon is a „visszapillantó tükröket”. Ingolstad ugyanis dobta a valódi külső tükröket. Kétoldalt kamerák hozzák be a külvilágot, de azok az ajtókban elhelyezett monitorai héthüvelykes OLED-érintőképernyők: egy ujjal végezhetjük a „tükörállítást”, vagyis állíthatjuk rajta a két kamera szögét. A kamerákkal ugyanakkor zoomolni is lehet, vagyis az OLED-monitoron közelíthető vagy távolítható a külvilág képe. Az utóbbi esetben nagylátószögű képet kapunk. A vezető háromféle nézet közül választhat: autópálya, bekanyarodás és parkolás.

Aztán ott van a kormánykerék mögötti központi monitor, amire a térképtől kezdve az autó menetadataiig mindet behozhatunk.

e-tron6_v.jpg

Elegáns és szellemes megoldás, ahogy a „tanksapka” leereszkedik, hogy feltáruljon az elektromos töltőkábel csatlakozója.

Az elektromos SUV-modell mindamellett a koncerttermeket idéző, különleges hangzásélménnyel szolgál, kívánságra a Bang&Olufsen Premium Sound System háromdimenziós térhangzásával kényeztetve vezetőjét és utasait. A zene itt pontosan úgy szólalhat meg, ahogyan eredetileg rögzítették – azaz mesterséges effektek nélkül –, amiről 705 watt teljesítményű erősítő és összesen 16 hangsugárzó gondoskodik.

Hosszú, 2928 milliméteres tengelytávjával az Audi e-tron prototípus akár öt személy és csomagjaik számára is bőséges helyet kínál. Utasterének hosszúsága, első és hátsó fejtere, valamint a második üléssor térdmagasságban mérhető lábtere egyaránt a felsőkategóriájú SUV-modellek piaci szegmensének élvonalát képviseli. Hátul a hagyományos modelleknél megszokott középső alagút helyett sík padlózat gondoskodik további szabad térről.

 A Das WeltAuto Audi kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1614105151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (32) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) BMW (5) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (461) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (22) elektromos autózás (10) elektromos motor (5) elektromos Volkswagen (5) Ford (8) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (127) Használtautó (9) használtautó budapest (7) használtautó garancia (8) használtautó garanciával (5) használtautó garanciával budapesten (7) használtautó garancia biztosítás (8) használtautó import (6) használtautó kereskedések (8) használtautó vásárlás (8) használtautó vásárlás garancia (8) használt autó (128) használt autók olcsón (7) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (7) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó import (8) használt autó importálás (5) használt autó vásárlás (7) használt autó vásárlási tanácsok (8) használt autó vásárlási tipp (7) hasznos (189) hirek (138) idős autó (5) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (124) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (9) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (9) SEAT (13) Skoda (29) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (7) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (58) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő