Ez már nem a nagyapád Škodája

2018. 08. 29.

A MOL Racing Team szponzoraként a Škoda egy igazán különleges akcióval készült a versenysorozat hazai fordulójára, a Veszprém Rallye-ra: néhány szerencsés nagypapát ültetett a négyszeres magyar ralibajnok, Herczig Norbert mellé. 

Öt szerencsés nagypapa az utóbbi modell legújabb generációjának alapjaira épülő versenyautóba, egy Škoda Fabia R5-be ülhetett be a Škoda négyszeres magyar rally bajnoka, Herczig Norbert mellé. A szerencsés nagyszülőket maga Herczig Norbi választotta ki a jelentkezők közül, a tesztkörökről pedig egy látványos kisfilm is készült, melyben azt is láthatjuk, hogy a nyerteseket egy oldtimer Škoda vitte a helyszínre.

“Nagy meglepetés és egyben fantasztikus érzés volt, hogy a jelentkezők között egykori raliversenyzőkre is bukkantunk” – emlékezett vissza Herczig Norbert. “Volt olyan ralis nagypapa, aki éppen aznap ünnepelte a születésnapját, a felesége pedig titokban nevezte a játékra. Egy másik nyertes 30 évvel ezelőtt pont egy Škodával versenyzett a Veszprém Rallye-n, így számára valóban feledhetetlen élmény volt visszaülni a jól ismert járgányba. Igazán megható volt látni a 30 éve készült fotókat”.

A Das WeltAuto Škoda kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr10014185737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (40) autó (21) autóimport (5) autóverseny (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (12) benzines autó (5) biztosítás (10) biztosítás autóra (5) BMW (5) Bogár (7) CASCO (7) cikk (18) cikkek (524) családi autó (6) csalás (5) Das WeltAuto (98) dízel (11) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos Audi (5) elektromos autó (31) elektromos autózás (13) elektromos motor (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (7) Ford (10) garancia (9) Golf (8) gumiabroncs (7) gumicsere (5) hasznalt (6) Használtautó (11) használtautó (131) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (7) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (10) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (133) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (212) hirek (160) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (9) importautó (5) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (143) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (11) nepper (9) nyaralás (5) Opel (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (10) SEAT (18) Skoda (34) Skoda Auto (8) SUV (15) suv autó (5) Suzuki (5) technológia (13) téligumi (6) törésteszt (11) tudta (9) újautó (15) új autó (8) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (6) videok (32) Volkswagen (74) Volkswagen-csoport (10) Címkefelhő