Jelek a gumiabroncsokon

2018. 09. 12.

Bár még nem érkezett el a szezonális gumicsere ideje, de érdemes egy pillantást vetni a téli abroncsokra, milyen állapotban vannak. És ha már úgyis nézegetjük, feltűnik, hogy a gumik oldalfalán különféle betű- és számkombinációkat látunk. Ezek rögzítik az abroncs tulajdonságait, úgyhogy ha újat kell vennünk, nem árt, ha olyat veszünk, ami megfelel az autónknak.

jelek1_vv.jpg

Képünkön egy 225/45 R17-es jelzés után a 91Y jelzés látható, ami a terhelési és a sebességindexet jelenti.

A 225 az abroncs szélességét jelenti milliméterben, a 45 pedig az úgynevezett profilarányt. Ez a szám a profilmagasság és a profilszélesség arányát mutatja. Ennek az abroncsnak a profilmagassága a szélességének az 45 százaléka.

Az „R” jelzés a radiált jelenti, az utána következő 17 pedig a pántátmérő: ez az abroncs belső átmérőjét adja meg hüvelykben, tehát ez az abroncs egy 17 hüvelykes felnire való.

Most következik a terhelési index, ami megadja, hogy az abroncs mekkora maximum terhelést kaphat. A „91”-es azt jelenti, hogy az abroncsot legfeljebb 615 kilogrammal lehet terhelni.

A leggyakoribb terhelési indexek

Jel     Kilogramm

80     450
81     462
82     475
83     487
84     500
85     515
86     530
87     545
88     560
89     580
90     600
91     615
92     630
93     650
94     670
95     690
96     710
97     730
98     750
99     775
100   800

A sebességindex azt jelzi, hogy mekkora a maximális sebességgel használható az abroncs. Az „Y” jelzés 300 kilométeres sebességhatárt jelent.

Sebességindexek

Jel     Maximális sebesség

J        100 km/h
K       110 km/h
L       120 km/h
M      130 km/h
N       140 km/h
P       150 km/h
Q       160 km/h
R       170 km/h
S       180 km/h
T       190 km/h
U       200 km/h
H       210 km/h
V       240 km/h
W      270 km/h
Y       300 km/h

Ezek mellett találkozhatunk a 240 kilométeresnél nagyobb sebességre készült abroncsokon találhatunk ilyen jelzéseket is:

ZR(Y)>300 km/h
ZR     >240 km/h

Fotónkon „két óránál” látható egy ovális keretben a gyártási azonosító, ami azt jelzik, hogy mikor készült az abroncs. A 4417 megfejtése, hogy a gumi 2017-es év 44. hetében készült. Ez azért fontos, mert gyakran keveset futott, de már koros abroncsokat szereltetne fel szezonváltáskor az autós, de a szakemberek szerint még a megfelelően tárolt gumik is elöregszenek, merevebbé válnak úgy 7-8 éves korukra, és ilyenkor nem ritka, hogy a mintázat árkaiban repedések jelentkeznek.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7814232647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (4) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) átverés (16) Audi (15) Audi A6 (2) autó (13) autóimport (3) autólopás (2) automata váltó (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó import (2) baleset (3) Bentley (2) biztosítás (3) BMW (2) Bogár (4) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (5) cikk (17) cikkek (350) Corrado (2) csalás (3) Cupra (2) CUPRA (2) Das WeltAuto (90) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (3) elektromos autó (6) eredetiségvizsgálat (3) Fabia (2) Ford (3) Frank György (3) garancia (9) Genf (2) Golf (5) hasznalt (3) használtautó (96) használt autó (96) használt autós tippek (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) hasznos (136) Herczig Norbert (2) hibrid autó (2) hirek (107) hogyan vegyünk használt autót (2) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szoftver (2) import (7) Istenes László (5) JAF (2) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) kárrendezés (2) KEKKH (3) KGFB (3) kilométeróra (3) kilométeróra tekerés (6) kisszines (96) kis színes (4) Lada (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (2) NAV (5) nepper (2) NOx (2) nyaralás (2) Octavia (3) Opel (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Platán Autóház (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Scirocco (2) SEAT (8) (2) Skoda (16) Skoda Auto (4) SUV (6) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) tippek (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (8) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (2) videok (31) Volkswagen (34) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) Címkefelhő