Használtimport-csoda: csökkenő futásteljesítmény

2018. 09. 28.

petrovszky_automobil_koros.jpg

Békéscsabán tízből hét autót nem Békés megyébe adnak el, és többnyire dunántúli a vásárló. Főként a nagyobb értékű autókért jönnek a fővárosból vagy a Dunántúlról: ez teszi ki a forgalom 70-80 százalékát – mondta el Petrovszki Ervin, az AutoMobil Körös Kft. Das WeltAuto értékesítője, hozzátéve, hogy a 2-4 millió forint közötti ársávban lévő autók a leginkább kelendőek, de eladtak 15 milliós Audi A6 quattrót is, míg a legolcsóbb tétel egy 200 ezer forintos Suzuki volt.

Jóllehet a magánszemélyek vásárlása is élénkült idén, de főleg a céges vásárlások száma bővült, és a tavalyinál sokkal több az operatív lízingszerződéses vásárlás. Ilyenkor ugyanis a tankoláson kívül semmilyen más költséggel nem kell számolnia az ügyfélnek, hiszen a szerviz, a téligumi csere költsége mind benne van a havi díjban. A lízingszerződések 70 százalékát főként a fiatalabb, magasabb értékű autókra kötik, míg az idősebb autóknál éppen fordítva, 70 százalék a készpénzes vásárlások aránya.

Amint Petrovszki Ervin elmondta, gyakran fordul elő, hogy valaki valahol vesz egy autót, aztán egy idő után behozza a márkaszervizbe, hogy nézzék már meg, mert valami baj van vele. „Ezért mindenkinek, aki tanácsért fordul hozzám, hangsúlyozom, mielőtt autót vásárolnak, nézessék meg egy márkaszervizben. Mert még mindig jobban járnak az állapotfelmérés díjának kifizetésével, ha ezáltal akár több százezer forintos későbbi javítást megspórolhatnak vele. Ennek ellenére a mai napig is vannak olyanok, akik csak a vásárlás után jönnek el a szervizünkbe, hogy bevizsgáltassa az autóját. Ilyenkor aztán nem ritkán derül ki, hogy a legutolsó műszaki vizsgán rögzítettnél jelentősen alacsonyabb értéket mutat a kilométeróra. Az ilyesmi főként a külföldről hozott használt autókra jellemző.”

Az AutoMobil Kőrös Das WeltAuto kínálatát ide kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3514259369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (25) Audi A6 (3) Audi Q3 (2) autó (15) autóalkatrész (2) autóbontó (2) autódiagnosztika (2) autóimport (5) autójavítás (2) autólopás (2) automata váltó (4) autómentés (2) autonavigátor (2) autónepper (3) autószerelő-műhely (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átírás (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (4) autó import (2) baleset (6) belső égésű (3) Belügyminisztérium (3) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (6) biztosítás online (2) BMW (4) Bogár (6) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) casco (2) CASCO (6) casco biztosítás (3) casco kalkulátor (2) cikk (17) cikkek (423) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) csúszós út (2) CUPRA (2) Cupra (3) Das WeltAuto (96) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (10) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (5) egy töltéssel (2) eladó autók (2) eladó autók olcsón (2) elektromos autó (13) elektromos autózás (2) Eppel János (2) eredetiségvizsgálat (3) értékesítési számok (2) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (7) Frank György (4) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű biztosítás (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hamisítás (2) hamisított alkatrész (2) hamisítvány (2) hamis alkatrész (2) hamis autóalkatrész (2) hamis szoftver (2) hasznalt (3) használtautó (117) használt autó (118) használt autós tippek (3) használt autós trükkök (3) használt autó import (3) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (3) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (3) hasznos (174) Herczig Norbert (2) hibrid (2) hibrid autó (4) hibrid autók (3) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (3) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (3) hibrid motor (3) hirek (127) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (5) idős használt (2) idős használt autó (3) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) importautó (2) Istenes László (5) JAF (3) Jármű Szolgáltatási Platform (2) Jetta (2) jogi tanács (8) JSZP (2) kabrió (2) karambol (4) Karoq (3) károsanyagkibocsátás (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (5) kilométeróra manipulálás (2) kilométeróra tekerés (9) kisszines (112) kis színes (4) Kodiaq (2) kombi (2) kombi autó (2) környezetszennyezés (2) kötelező biztosítás (2) kötelező biztosítás árak összehasonlítása (2) kötelező biztosítás felmondása (2) külföldi autó (2) Lada (2) legjobb autó (3) legjobb autók (2) legjobb motorolaj (2) legnépszerűbb használt autó (3) Leon (2) lopás casco (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) marketing kampány (2) megbízható autó (2) megbízható használt autó (3) Miklós Edit (2) milyen cascot érdemes kötni (2) minőségi használt autó (3) Mladá Boleslav (2) motor (3) motorolaj (2) Nagykanizsa (2) NAV (8) nepper (7) nepper bilincsben (2) nepper trükkök (3) NOx (2) nyaralás (3) nyárigumi (2) Octavia (4) olaj (2) olajcsere (2) online biztosítás kötés (2) Opel (8) opel astra (3) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (3) Polo (3) Porsche (7) Porsche Hungaria (4) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (12) (2) síelés (3) síelés autóval (3) Skoda (26) Skoda Auto (6) sportautó (2) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (7) Suzuki (4) suzuki swift (2) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (3) téli kirándulás (2) téli kirándulás autóval (2) téli nyaralás (2) téli pihenés autóval (2) téli vezetés (2) téli vezetéstechnika (3) tippek (2) tisztán elektromos (4) törésteszt (5) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (10) új autó (4) új autó eladás (2) új modell (2) utángyártott alkatrész (3) utazás (2) utazási tanácsok (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) veszélyes az idős használt autó (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (48) Volkswagen-csoport (6) Volkswagen-találkozó (3) Volkswagen golf (2) Volkswagen Haszonjárművek (2) Volkswagen Tiguan (2) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (3) Címkefelhő