Újabb illegális diagnosztikai szoftverek a Dunántúlon

2018. 10. 12.

illegalis-autoszerviz.jpg

Illegális szoftvereket tartalmazó laptopokat és hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai három közép-dunántúli autószervizben. A feltárt jogsértések a becslés alapján 10 millió forint feletti kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A pénzügyőrök és a revizorok a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársaival közösen végzett autószerviz-ellenőrzés során három műhelyben a gépjárművek diagnosztizálására használt laptopon a legális programok mellett több illegális szoftvert is találtak. A szervizek további vizsgálatakor több hamis diagnosztikai eszköz is előkerült. A hamisítványokhoz tartozó illegális programokat a laptopokra telepítették.

A NAV munkatársai az illegális programokat tartalmazó számítógépeket, valamint a hamis diagnosztikai eszközöket lefoglalták. A vállalkozások a hamis eszközökkel, illetve a szoftverek jogosulatlan használatával a becslések szerint 10 millió forint feletti kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. A pénzügyőrök szerzői jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Az ellenőrök ezen felül a nyugta- és számlaadási kötelezettség elmulasztását, a foglalkoztatottakra vonatkozó bejelentés megsértését, valamint egyéb pénztárgéphasználatra vonatkozó szabályok be nem tartását állapították meg.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6614294129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (31) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (452) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (19) elektromos autózás (8) Ford (7) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (125) Használtautó (7) használtautó budapest (6) használtautó garancia (6) használtautó garanciával budapesten (6) használtautó garancia biztosítás (6) használtautó import (5) használtautó kereskedések (6) használtautó vásárlás (6) használtautó vásárlás garancia (6) használt autó (126) használt autók olcsón (6) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (6) használt autós tippek (9) használt autós trükkök (7) használt autó biztoskézből (5) használt autó import (7) használt autó vásárlás (6) használt autó vásárlási tanácsok (7) használt autó vásárlási tipp (6) hasznos (187) hirek (134) idős autó (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (121) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (8) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (8) SEAT (12) Skoda (28) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (5) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (54) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő