Veszélyeket rejt a rossz autó adásvételi szerződés

2018. 10. 15.

kilometerora-tekeres.jpg

Vannak olyan használtautó „kereskedők” akik többször is oda-vissza tekerik a kilométerórát, mégpedig azért, hogy ne bukjanak le, viszont a vevőjük garantáltan bukik a bolton. Mások pedig az áfa-csalásban vesznek igénybe külföldi segítséget. Ügyeljünk rá, hogy használtautó vásárlásnál kerüljük el az ilyen autókereskedéseket.

A sok visszaélés és áfa csalás miatt a magukra adó német használtautó kereskedők már nem kötnek üzletet bármilyen magyar felvásárló céggel. Azonban van olyan is, aki bizonyos összegért elvállalja, hogy rajta keresztül menjen az üzlet. Ez a közvetítő megveszi, majd áfa-mentesen kiszámlázza egy szlovák cégnek, onnan pedig szintén adómentesen érkezik hozzánk. A témáról korábban ITT írtunk.

Az órapörgetéses ügy pedig úgy működik, hogy a nepper megveszi a használt autót 290 ezer kilométerrel, visszatekeri 160 ezerre, az ügyfélnek pedig úgy adja el, hogy a szerződésen a 160 ezer kilométeres a futásteljesítmény szerepel. Ezután átvállalja az ügyintézést a vásárlótól, de nem szívjóságból ám. Mielőtt a nepper eredetiségvizsgára viszi a kocsit, visszatekerik az órát 290 ezerre, és miután átmegy az eredetvizsgán, és ismét 160 ezer kilométerre állítják be.

Most jön a második csavar: az adásvételi szerződést nem adják oda az ügyfélnek, hanem csak egy átírt forgalmit. A vevő azt mondja, nem is kell az adásvételi, hiszen átírták a nevemre a használt autót, és megkötötték a biztosítást is. Viszont a vevő akkor jár rosszul, ha el akarja adni a kocsit. Mert akkor kiderül a játék a kilométerórával, és a vétlen vevőt gyanúsítják a manipulációval. Neki pedig nincs a kezében a bizonyíték, az adásvételi szerződés.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5914294097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (31) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (452) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (19) elektromos autózás (8) Ford (7) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (125) Használtautó (7) használtautó budapest (6) használtautó garancia (6) használtautó garanciával budapesten (6) használtautó garancia biztosítás (6) használtautó import (5) használtautó kereskedések (6) használtautó vásárlás (6) használtautó vásárlás garancia (6) használt autó (126) használt autók olcsón (6) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (6) használt autós tippek (9) használt autós trükkök (7) használt autó biztoskézből (5) használt autó import (7) használt autó vásárlás (6) használt autó vásárlási tanácsok (7) használt autó vásárlási tipp (6) hasznos (187) hirek (134) idős autó (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (121) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (8) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (8) SEAT (12) Skoda (28) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (5) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (54) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő