Bővül a hamis alkatrész- és szoftverimport

2018. 11. 14.

hamis_diagnosztikai_nav.jpg

Az alvilág évről évre több hamisított – gyakran életveszélyes – alkatrészt, és szintén hamis autódiagnosztikai szoftvert importál. A hamis autóalkatrészek és illegális szoftverek nemcsak a szoftverek jogtulajdonosainak okoznak kárt, hanem komoly közlekedésbiztonsági kockázatot is jelenthetnek. A márkaszervizekbe hordott autóknál azonban nem áll fenn ilyesfajta kockázat.

Az elmúlt évben csaknem 490, hazánkba érkező hamisított autóalkatrész-, illetve diagnosztikai szoftverküldeményt foglaltak le a NAV munkatársai, a legtöbbet a Liszt Ferenc repülőtéren. Az idei szeptember végéig pedig – csupán a repülőtéren – 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken: 75 százalékuk autódiagnosztikai eszköz, autóalkatrész és kiegészítő volt.

Így nőtt egy év alatt a kárérték

Amíg tavalyelőtt 111 millió forintra rúgott eredeti áruértékben a hamis gépjárműipari termékek behozatala, addig az elmúlt évben már 264 millió forintra emelkedett a kárérték. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben autószervizekben bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Mivel a hamis szoftvereket néhány tízezer forintért meg lehet rendelni a Távol-Keletről, a NAV, valamint Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) rendszeresen tart ellenőrzéseket országszerte. Legutóbb a Dunántúlon találtak hamis szoftvereket és diagnosztikai eszközöket, amelyekkel több mint 10 millió forintos kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A csalók kedvenc márkái

A független autószerelő-műhelyekben és autóalkatrész-kereskedésekben használt járműipari szoftverek, valamint a gépjármű-alkatrészek és kiegészítők eredetiségének vizsgálata alapján az elmúlt évben a jogsértések a BMW, Fiat, Lancia, Alfa Romeo, Volkswagen, Audi, Skoda, SEAT, Toyota, Peugeot, Citroen, Opel, Chevrolet, Mercedes, Mitsubishi, Hyundai, KIA, Mazda, Honda, Nissan és a Renault személyautó-márkák, valamint a MAN, DAF, Renault és a Scania teherautó-márkák jogtulajdonosainak okozták a legnagyobb kárt.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4014369863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autonavigátor (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (5) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (384) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hasznalt (3) használtautó (111) használt autó (111) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (159) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (101) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (7) nepper (6) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (6) opel astra (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (20) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (2) téli vezetéstechnika (2) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (41) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő