1 millió dolláros Bogár

2018. 11. 21.

1964_bogar6.jpg

Vannak még csodák. Egy oregoni szerencsefia 2014-ben örökölte ezt az 1964-es Bogarat, amely az elmúlt 54 évet garázsban töltötte, és mindössze 22 mérföldet tett meg.

1964_bogar3_m.jpg

A tulaj bácsikája ugyanis ezt a kocsit tartaléknak vette, hogy legyen kéznél egy VW, ha az imádott 1957-es Bogara meghibásodna. De sosem romlott el, úgyhogy ez a ritka kincs a garázsban várta, hogy elérkezzen az ő ideje.

1964_bogar1_m.jpg

Annak idején a kocsi alapára 1675 dollár volt, de 35 dollárba került az öt fehér oldalfalú Continental abroncs, és 30 dollárt számítottak fel extraként a piros bőrülésekért. Érdemes megnézni alulról is: ilyet még senki sem látott azóta, hogy a kis szedán elhagyta a szerelőszalagot.

1964_bogar7_m.jpg

Odabent az eredeti akkumulátor, valamint szerszámkészlet várja az új tulajdonost, no meg tartalék külső visszapillantótükör, a dobozán a felirat: Mirror for Volkswagen Sedan.

1964_bogar11_m.jpg

A kocsi eladó, a Hemmingsnél lehet rá ajánlatot tenni, de nagyon meg kell nyitni a bukszát a vevőnek, mert a tulaj egymillió dollárra tartja ezt az időkapszulát.

1964_bogar8_m.jpg

Az ár kicsit túlzottnak látszik, bár az is igaz, hogy ilyen állapotú Beetle nincs még egy a világon. Eddig a legnagyobb összeg, amit egy Bogárért fizettek 123 443 dollár volt 2015-ben, és az verte fel ennyire az árat, mert a szóban forgó modell szerepelt a Herbie Monte Carlóba megy című gyerekfilmben.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7114384934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

4Motion (2) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (2) alvázszám lekérdezés (2) Amarok (2) Arona (2) asszisztens rendszer (9) Ateca (2) átverés (17) Audi (18) Audi A6 (3) autó (13) autóbontó (2) autóimport (4) autólopás (2) automata váltó (2) autonavigátor (2) autónepper (2) autós nyaralás (2) autóverseny (2) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (2) autó import (2) baleset (6) belső égésű (2) Bentley (2) benzines (2) biztosítás (4) BMW (2) Bogár (5) bontott alkatrész (2) Bora (2) Bosch (2) Budapest (3) California (3) CASCO (6) cikk (17) cikkek (384) Corrado (2) csak a városban (2) csalás (4) csalók (2) Cupra (3) CUPRA (2) Das WeltAuto (91) Debrecen (3) Debrecen Autó (2) dízel (9) dízel motor (9) Ducati (2) Duna Autó (2) e-tron (4) egy töltéssel (2) elektromos autó (9) eredetiségvizsgálat (3) ezeket az autókat veszik a magyarok (2) Fabia (2) Ford (6) Frank György (3) garancia (9) garanciális használtautó (3) garanciális használt autó (3) Genf (2) gépjármű nyilvántartás adatbázis (2) Golf (5) gumiabroncs (2) gumicsere (2) Győr (2) hagyományos (2) hasznalt (3) használtautó (111) használt autó (111) használt autós tippek (2) használt autós trükkök (2) használt autó vásárlási tanácsok (2) használt hibrid (2) használt hibrid autó (3) használt hibrid autó vásárlás (2) hasznos (159) Herczig Norbert (2) hibrid autó (3) hibrid autók (2) hibrid autók árai (2) hibrid autó akkumulátor élettartama (2) hibrid autó eladó (2) hibrid autó működése (2) hibrid jelentése (2) hibrid motor (2) hirek (114) hogyan vegyünk használt autót (3) Hungaroring (3) I.D. R Pikes Peak (3) idős autó (3) idős használt (2) idős használt autó (2) így vegyünk használt autót (2) illegális szerviz (3) illegális szoftver (4) import (8) Istenes László (5) JAF (3) Jetta (2) jogi tanács (8) kabrió (2) karambol (3) Karoq (2) karosszéria (2) kárrendezés (2) KEKKH (3) keveset futott (3) KGFB (3) kilométeróra (4) kilométeróra tekerés (7) kisszines (101) kis színes (4) Lada (2) legnépszerűbb használt autó (2) Leon (2) Lupo (2) luxus autó (2) márkakereskedés (10) márkaszerviz (12) megbízható használt autó (2) Miklós Edit (2) minőségi használt autó (3) Nagykanizsa (2) NAV (7) nepper (6) nepper trükkök (2) NOx (2) nyaralás (2) nyárigumi (2) Octavia (3) Opel (6) opel astra (2) Passat (2) piaci statisztika (7) Pikes Peak (5) Pirelli (2) Platán Autóház (2) plug-in hibrid (2) Polo (3) Porsche (4) Porsche Hungaria (2) Quattro (2) rendszám lekérdezés (2) Scirocco (2) SEAT (9) (2) Skoda (20) Skoda Auto (4) start-stop (2) sufni szerviz (2) SUV (6) Suzuki (3) szerviz (2) szponzoráció (4) T-Roc (2) T-rock (2) tanulmányautó (2) TDI (2) technológia (13) téligumi (2) téli vezetéstechnika (2) tippek (2) tisztán elektromos (2) törésteszt (2) Transporter (3) tsi motor (3) tsi motor működése (2) tudta (9) újautó (9) új autó (2) új autó eladás (2) utángyártott alkatrész (2) Vento (2) versenyautó (3) versenysport (2) Vesta (2) vezetéstechnika (3) videok (31) Volkswagen (41) Volkswagen-csoport (4) Volkswagen-találkozó (3) webes ügysegéd (2) zöld rendszám (2) Címkefelhő