A következő VW-rekord célja a Nürburgring

2019. 01. 21.

vw_id_r_m.jpg

A Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyen elért rekordidő után a Volkswagen egy újabb csúcsot vett célba: idén nyáron az elektromos I.D. R modellel a Nürburgring Nordschleifén száll harcba az elektromos járművek körrekordjának megdöntéséért. A Volkswagen-csoport egyébként az elmúlt évet is értékesítési csúccsal zárta.

A Volkswagen elképesztő tempóban folytatja elektromos mobilitási stratégiájának megvalósítását, mind a sorozatgyártású modellek esetében, mind pedig a versenypályákon. A csoport 2023 végéig közel 44 milliárd eurót fordít olyan meghatározó fejlesztésekre, mint az elektromos mobilitás, az automatizált vezetés, az új mobilitási szolgáltatások, valamint járművei és gyárai digitalizálása.

Emellett pedig az I.D. R a sportos előfutára annak a tisztán elektromos járműcsaládnak, amelyet a tervek szerint 2020-tól dob piacra a Volkswagen. Ezért aztán nekiálltak az I.D. R polírozásának, hogy odahaza, Németországban is begyűjtsenek vele egy trófeát.

„Mindenekelőtt az I.D. R aerodinamikáján végzünk módosításokat, hogy a Pikes Peak körülményeitől igencsak különböző igényeknek meg tudjon felelni a Nordschleifén” – mondta François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport műszaki igazgatója. Az Egyesült Államok legendás versenyének számító Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó rajtja 2 862 méteres tengerszint feletti magasságon van, a célnál pedig a versenyzők elérik a 4 302 méteres magasságot. Az Eifel-hegység erdőiben kígyózó Nordschleifén a tengerszint feletti magasság ugyan csupán 320 és 617 méter között változik, viszont a 20,832 kilométer hosszú pálya 75 kanyarjának többsége után gyakran meredek emelkedők és lejtők ijesztgetik a versenyzőket.

Mindezekhez persze nélkülözhetetlen az értékesítési háttér, de azzal sincs baj, hiszen minden idők legjobb eladási eredményét érte el tavaly a Volkswagen-csoport: kiszállításai 0,9 százalékkal 10,83 millió járműre bővültek.

vw_ag_kiszallitasok_2018_m.jpg

Európában a csoport márkái összesen 4,38 millió gépkocsit szállítottak ki, ez 1,2 százalékkal több, mint a 2017-es mennyiség volt. A csoport különösen jelentős növekedést ért el Közép- és Kelet-Európában, ahol 7,1 százalékos bővüléssel 797 200 gépkocsit adtak át az ügyfeleknek. Ez a növekedés elsősorban az erős Oroszországi teljesítménynek volt köszönhető, ahol a Volkswagen-csoport kiszállításai 19,8 százalékkal emelkedtek. A második félévben a WLTP-re történt átállásjelentős negatív hatásai ellenére a nyugat-európai kiszállítások megközelítették a 2017-es 3,58 milliós darabszámot.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2114583626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (32) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) BMW (5) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (461) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (22) elektromos autózás (10) elektromos motor (5) elektromos Volkswagen (5) Ford (8) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (127) Használtautó (9) használtautó budapest (7) használtautó garancia (8) használtautó garanciával (5) használtautó garanciával budapesten (7) használtautó garancia biztosítás (8) használtautó import (6) használtautó kereskedések (8) használtautó vásárlás (8) használtautó vásárlás garancia (8) használt autó (128) használt autók olcsón (7) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (7) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó import (8) használt autó importálás (5) használt autó vásárlás (7) használt autó vásárlási tanácsok (8) használt autó vásárlási tipp (7) hasznos (189) hirek (138) idős autó (5) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (124) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (9) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (9) SEAT (13) Skoda (29) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (7) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (58) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő