A 15 legmegbízhatóbb kocsi az Autobild Top10 listájáról

2019. 02. 04.

audi_a3_sportback_g-tron.jpg

Érdekes toplistát közölt az Autobild a tartóstesztek eredményeiről. A tíz legjobb, legmegbízhatóbb kocsi listáján 15 modell szerepel, mivel – azonos pontszámuk miatt – hat modell végzett a tizedik helyen. De még a dobogó harmadik helyére is ketten kerültek.

Nem, nem vadultak meg az Autobild szerkesztőségében, csak hát az a helyzet, hogy több év tartóstesztjeinek eredményét gyűjtötték össze, pontosabban a 2014 és 2019 közti időszakban nyúzott 53 autóét.

Mert bizony, az Autobild nem kispályás, ezért a tartósteszt szerintük 100 ezer kilométert jelent, de nem ám vasárnapi módon, hanem kicsit túl is tolva a biciklit. Mindezt azért, hogy inkább náluk romoljon el, ami el tud romlani, ne a vásárlóknál.

audi_a3_sportback_g-tron2.jpg

Az Autobild ugyanis iszonyúan komolyan veszi a fogyasztóvédelmi szerepvállalását, és egy jó régen márványba vésett követelményrendszer alapján pontozza a különböző korszakokban készült autókat, így azok megbízhatósága korrekten összevethető. 

Például egy motor- vagy váltóhiba 15 rosszpontot jelent, és hasonlóan rögzítették minden hiba büntetőpont határát. Ha pedig átdöccennek a százezres határon, nem ülnek le a jegyzetfüzettel, hogy akkor állapítsuk meg a pontszámot, hanem – hogy ha lehet minden szubjektumot elkerüljenek – a Dekra egyik műhelyében darabokra szedik az autót, és mérnek, regisztrálnak rendületlenül. Mert az elhasználódás, a kopások, a rozsdásodás és egyebek éppolyan komolyan számítanak egy százezret futott használt autónál mint az, hogy kellett-e soron kívül szervizbe vinni. Végül is a tartósteszt a megbízhatóság tesztje.

Íme a legjobbak:

Helyezés

Modell

Hibapont

Osztályzat

1.

Audi A3 Sportback g-tron

0

1+

2.

Volkswagen Golf Sportsvan 1.4 TSI Highline

4

1

3.

Kia Sportage 2.0 CRDi AWD Spirit

4

1

3.

Volvo XC60 D4 Summum FWD

4

1

5.

BMW X1 xDrive 20i

5

1-

5.

Hyundai i30 Kombi 1.6 CRDI Style

5

1-

7.

Hyundai Tucson 2.0 CRDI 2WD Style

6

1-

7.

Audi A6 Avant 2.0 TDI

6

1-

9.

Mercedes-Benz V 220 d

7

1-

10.

Ford Focus 1.0 EcoBoostTitanium

8

1-

10.

Mazda CX-5 Skyactiv-D AWD

8

1-

10.

Mazda MX-5

8

1-

10.

Mercedes C 250 d 4Matic T Avantgarde

8

1-

10.

Suzuki SX4 S-CrossDDiSAllGrip

8

1-

10.

VW PassatVariant 1.8 TSI

8

1-

 

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr10014598870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (36) autó (20) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (11) biztosítás (9) BMW (5) Bogár (7) CASCO (7) cikk (18) cikkek (501) Das WeltAuto (98) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos autó (29) elektromos autózás (12) elektromos motor (7) elektromos Volkswagen (7) Ford (8) garancia (9) Golf (7) gumiabroncs (6) gumicsere (5) hasznalt (6) Használtautó (10) használtautó (130) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (7) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (10) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (131) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (206) hirek (149) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (137) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (10) nepper (9) nyaralás (5) Opel (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (10) SEAT (17) Skoda (33) Skoda Auto (8) SUV (12) technológia (13) törésteszt (10) tudta (9) újautó (14) új autó (7) versenyautó (7) versenysport (5) videok (31) Volkswagen (68) Volkswagen-csoport (9) Címkefelhő