Hét legendás Audi a Techno Classica-n

2019. 04. 15.

Több mint 200 ezren látogattak el Essenbe, a hagyományos Techno Classica idei kiállítására, ahol számos klasszikus autót, motort lehetett szemügyre venni, így többek között az Audi Tradition által felvonultatott modelleket is. A négykarikás márka az 1949-es DKW Schnellastertől kezdve az 1978-as Audi 100 Avant GLS-ig összesen hét járműkincsét mutatta be a közönségnek április 10-14. között.

Mint minden évben, most is eljött az a pillanat, amikor a klasszikus autók, motorok szerelmesei felkerekedhettek, és egyetlen helyen találkozhattak egykori kedvenceikkel. A Techno Classica kiállítást 1989 óta rendezik meg minden tavasszal, s a rendezvény sikerét jelzi, hogy idén már több mint 200 ezer látogató tekintette meg a csaknem 1500 kiállító járműveit Essenben április 10-14. között.

Óriási volt az érdeklődés az Audi Tradition standjánál, ahol „A világegyetem csodái – a Schnellastertől az Avantig” jelmondattal várták a vendégeket. A márka hét, kincsnek számító járművét vonultatta fel a világ legnagyobb klasszikus autókat felvonultató kiállításán, s ezúttal a kombi modelleket helyezte középpontba.

A kiállítás már csak azért is különleges volt az ingolstadti üzem számára, mert éppen Essenben ünnepelte alapításának 70. évfordulóját, melynek tiszteletére elhozta első, 1949-ből származó modelljeit is, a DKW Schnellastert és a DKW RT 125 W motorkerékpárt.

a193572_small.jpg

A II. világháború végén úgy tűnt, véget ér az Auto Union egyesülésének története, mivel a szovjet megszálló erők által ellenőrzött területen kisajátították a vállalatot, sőt még a chemnitzi Cégjegyzékből is törölték 1948-ban. Végül mégis megmenekült, és az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó térségben folytatódott a jövője. Az 1949-ben újjáalapított cég végül Ingolstadtban talált új otthonára – az Auto Union GmbH-ból pedig húsz évvel később jött létre az Audi AG –, és még abban az évben elkészült az első gépjármű, a DKW Schnellaster F89 L.

A modell a motor fölött elhelyezett vezetőfülkéjével megelőzte a korát, ettől függetlenül viszont hordozta a kor sajátosságait. A megbízható és egyszerűen kezelhető áruszállító különböző karosszériaváltozatokban is elérhető volt, lehetett szó platós teherautóról vagy luxus buszról.

a193574_large.jpg

Az Essenben szintén kiállított DKW RT 125 W motorkerékpár nem véletlenül kapta a „W” jelölést, ugyanis a nevében az jelentette nyugatot (west). A modell ugyanakkor ismerős lehetett akkoriban, mivel hasonlított az RT 125-höz, melyet 10 évvel korábban Zschopauban fejlesztettek ki. A kissé kerekebb formájú üzemanyagtartálytól eltekintve lényegében megegyezett a korábbi modellel, amelyet szintén 4.75 lóerős kétütemű motorral és háromfokozatú lábváltóval szereltek fel. Az 1949-es típus azonban más szempontból rendkívül fontos az üzem története szempontjából, ugyanis hatalmas szerepet játszott abban, hogy az Auto Union stabil vállalattá vált a háborút követően.

Az 1951-től gyártott DKW Meisterklasse Universal F89 S szintén kulcsfontosságúnak számít ilyen szempontból a világháború utáni években. Az Auto Union Düsseldorfban is birtokába vett egy üzemet, miután Ingolstadtban elfogyott a hely a személyautók gyártására.

a193573_small.jpg

Az 1967-es Audi 80 Variant és az 1978-as Audi 100 Avant is helyet kapott a négykarikás márka standján a Techno Classica idei kiállításán, de a DKW Imosa F 1000 D kisteherautót is megtekinthették a látogatók, amely típusból több mint 110 ezer készült Spanyolországban 1960-1975. között.

Az Audi hetedik, egyben legfiatalabb kiállított járműve szintén igazi kuriózumnak számított, az Audi Foxwagon ugyanis Európában nem is volt kapható, csak az Egyesült Államokban. Persze az 1978-as autó ismerős lehetett az öreg kontinens lakóinak is, mivel az Audi 80 szolgált alapjául. Ezt a típust Audi Fox néven értékesítették az USA-ban, és éppen ezért a kombi változatát Foxwagonnak nevezték el, amely a nagy rakodóterével hatalmas sikernek örvendett az amerikaiak körében.

A Das WeltAuto Audi kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3414765280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (32) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) BMW (5) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (461) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (22) elektromos autózás (10) elektromos motor (5) elektromos Volkswagen (5) Ford (8) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (127) Használtautó (9) használtautó budapest (7) használtautó garancia (8) használtautó garanciával (5) használtautó garanciával budapesten (7) használtautó garancia biztosítás (8) használtautó import (6) használtautó kereskedések (8) használtautó vásárlás (8) használtautó vásárlás garancia (8) használt autó (128) használt autók olcsón (7) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (7) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó import (8) használt autó importálás (5) használt autó vásárlás (7) használt autó vásárlási tanácsok (8) használt autó vásárlási tipp (7) hasznos (189) hirek (138) idős autó (5) illegális szoftver (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (124) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (9) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (9) SEAT (13) Skoda (29) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (7) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (58) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő