KSH: Tavriánk van, Porschénk nincs

2019. 05. 06.

magyar-rendszam.jpg

Az elmúlt év végén már 3,641 millió személygépkocsinak volt magyar rendszáma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben közzétett friss adatai szerint azonban az örvendetes darabszám bővülés azzal járt, hogy már hivatalosan is 14,2 évre emelkedett a hazai személyautó állomány átlagos kora.

Amíg 1960-ban alig több mint 30 ezer, 1980-ban már több mint 1 millió autó volt forgalomban hazánkban. A személygépkocsik száma 1991-ben haladta meg a 2 milliót, 2007-ben a 3 milliót, mára pedig – néhány éves visszaesés után – elértük a 3,6 millió fölötti darabszámot, azonban az állomány 70 százaléka idősebb 10 évnél.

Az elmúlt év végén a KSH szerint a legfiatalabb márka a Dacia volt 5,8 éves átlaggal, majd a KIA és a Hyundai következett 7,9, illetve 9,5 évvel. Az összes többi jelentősen több mint tíz éves, még az új autók piacát vezető márkák is, ami a nagyarányú használtautó import következménye.

Valamilyen fura okból a KSH adatállományában – amely a 2002-től 2018-ig tartó időszakot öleli fel – nem rögzítik, hogy hány Porsche lehet hazánkban, pedig a táblázat arra is kitér, hogy az elmúlt év végén még mindig forgalomban volt 411 Moszkvics, 11 787 Trabant, 95 Tavria, 6282 Wartburg és 974 Zastava.

Autóállományunk korelnöke a Moszkvics átlagosan 38,6 évvel, majd a Zastava következik 32,3 évvel a 31,9 éves Polski FIAT, valamint az egyaránt 31,2 éves Wartburg és Trabant márkák előtt.

A személygépkocsi-állomány átlagos kora (év) és száma (millió darab)

Év Személygépkocsi-állomány átlagos kora (év) Gépkocsik száma Magyarországon(millió darab)
2007 10,3 3,012
2008 10,4 3,055
2009 10,8 3,013
2010 11,3 2,984
2011 11,9 2,967
2012 12,5 2,986
2013 13,0 3,040
2014 13,4 3,107
2015 13,7 3,196
2016 13,9 3,313
2017 14,1 3,471
2018 14,2 3,641

 

Forrás: KSH

Magyarország kedvenc márkái

(darab, KSH)

2017

2018

Opel

475 471

487 762

Suzuki

415 835

422 903

VW

337 212

355 536

Ford

284 983

300 676

Renault

216 302

220 066

Škoda

184 145

194 630

Toyota

165 048

183 359

Peugeot

136 846

140 868

FIAT

127 072

127 204

 

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4714787624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (17) Audi (31) autó (17) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) baleset (7) biztosítás (6) Bogár (7) CASCO (6) cikk (17) cikkek (452) Das WeltAuto (97) dízel (10) dízel motor (9) e-tron (7) elektromos autó (19) elektromos autózás (8) Ford (7) garancia (9) Golf (6) hasznalt (5) használtautó (125) Használtautó (7) használtautó budapest (6) használtautó garancia (6) használtautó garanciával budapesten (6) használtautó garancia biztosítás (6) használtautó import (5) használtautó kereskedések (6) használtautó vásárlás (6) használtautó vásárlás garancia (6) használt autó (126) használt autók olcsón (6) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (6) használt autós tippek (9) használt autós trükkök (7) használt autó biztoskézből (5) használt autó import (7) használt autó vásárlás (6) használt autó vásárlási tanácsok (7) használt autó vásárlási tipp (6) hasznos (187) hirek (134) idős autó (5) import (8) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (121) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (8) nepper (8) Opel (8) piaci statisztika (7) Pikes Peak (6) Porsche (8) SEAT (12) Skoda (28) Skoda Auto (6) SUV (8) technológia (13) törésteszt (5) tudta (9) újautó (10) videok (31) Volkswagen (54) Volkswagen-csoport (8) Címkefelhő