A legpimaszabb autószerelő

2019. 09. 30.

rendor2.PNG

Többször írtunk már a sufniszervizekről, legutóbb júniusi cikkünkben, melyet ITT tekinthet meg, de eddig olyan esetről még nem hallottunk, hogy a „mester” valósággal kirabolja a kuncsaftokat. A hajdúböszörményi szerelő nemcsak eltette a pénzt, de vonakodott visszaadni a javításra kapott gépkocsikat is. Ez tényleg a pimaszság világcsúcsa, viszont gondoljuk meg: előfordulhat ilyesmi egy márkaszervizben?

A rendőrök végül elkapták a szerelőt, aki mindezt nagy ravaszul elkövette. A nyomozás során aztán kiderült, hogy a hajdúböszörményi férfi minden autószereléssel kapcsolatos munkát elvállalt, azonban az alkatrészek beszerzésére hivatkozva, mindig előre kért pénzt a sértettektől. Ezt követően viszont eltűnt, nem reagált az ügyfelei üzeneteire, telefonhívásaira, és több alkalommal még a gépkocsikat se akarta visszaadni a tulajdonosoknak.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben nyolcrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5815190158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (38) autó (21) autóimport (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (12) biztosítás (9) BMW (5) Bogár (7) CASCO (7) cikk (18) cikkek (513) családi autó (6) csalás (5) Das WeltAuto (98) dízel (11) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos autó (29) elektromos autózás (12) elektromos motor (7) elektromos Volkswagen (7) Ford (8) garancia (9) Golf (7) gumiabroncs (7) gumicsere (5) hasznalt (6) Használtautó (11) használtautó (131) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (7) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (10) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (133) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (209) hirek (155) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (9) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (9) kisszines (140) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (10) nepper (9) nyaralás (5) Opel (8) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (10) SEAT (17) Skoda (34) Skoda Auto (8) SUV (14) technológia (13) téligumi (5) törésteszt (11) tudta (9) újautó (14) új autó (8) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (5) videok (32) Volkswagen (70) Volkswagen-csoport (9) Címkefelhő