Újabb évfordulós Škoda: 935 Dynamic

2020. 10. 21.

dynamic3_m.jpg

Már álló helyzetben is gyorsaságot sugall a 85 éves Škoda 935 Dynamic, amelynek elnevezésében a 935 a bemutatkozása évét jelzi, mi pedig áhítattal tekintünk rá, mert ez az egyetlen példány a világon.

Állandóan nagy tömeg vette körül 1935-ös Prágai Autószalonon tartott világpremierjén ezt a jövőbemutató autót, amelynek áramvonalas karosszériájához nagyon hasonlít az 1936. és 1950. között gyártott Tatra 87 ruhája. Igen, az 1930-as években több gyártó is foglalkozott az aerodinamikus, csepp alakú karosszériákkal, bár a tömegtermelésben nemigen láttuk nyomát ezeknek a törekvéseknek.

dynamic2_m.jpg

Így csupán prototípus maradt a 935-ös is, ami azért is nagy kár, mert a modell jócskán megelőzte a korát. Elég csak arra gondolni, hogy a prototípust már 1935-ben kivételesen alacsony, 0,37-os légellenállási együttható (cw) jellemezte. Jórészt ennek köszönhető, hogy a jókora autó – amelynek méretét a 320 centiméteres tengelytáv jelzi – elérhette a 130 kilométeres sebességet.

A kocsit ugyanis csupán 55 lóerős, négyhengeres, kétliteres boxermotor hajtotta, amelyet egyfajta hátsó-középmotorként a hátsó tengely előtt (!) helyezték el. Ezért is lett olyan nagy a tengelytáv. A tervezők ezzel jelentősen csökkentették az autó tömegközéppontjának magasságát, ami kedvező hatást fejtett ki menettulajdonságaira. Ugyancsak innovatív megoldásnak számított a francia Cotal négyfokozatú, elektromágneses sebességváltója, amely előválasztó funkciójával félautomata fokozatváltást tett lehetővé.

dynamic1_m.jpg

A látványosan áramvonalas karosszéria megalkotásakor az áramlástan tudományának legújabb eredményeit használták fel a mérnökök, akik felvetették, hogy 935 Dynamic alapján készíthetnének egy kisebb, áramvonalas versenyautót, amely rajthoz állhatna az 1937-es Monte Carlo Ralin. El is készült a Škoda Popular Monte Carlo roadster, amelynek nagy jövője lehetett volna, ha nem tör ki a második világháború.

skoda_popular_monte_carlo_1937.jpg

 

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5416239156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (8) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (17) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (88) Audi A1 (5) Audi A3 (8) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (9) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (11) autó biztosítás (5) baleset (36) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (16) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (790) Continental (6) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (127) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (6) elektromos (11) elektromos Audi (6) elektromos autó (71) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) FIAT (5) Ford (28) Frank György (10) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (13) halálos közlekedési baleset (13) hasznalt (6) Használtautó (14) használtautó (158) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (141) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (5) hasznos (270) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (301) Honda (5) Hyundai (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (10) kisszines (220) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (38) közlekedés (6) közlekedési baleset (11) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (8) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (13) MGE (7) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (11) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (11) nepper (10) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (23) összkerékhajtás (5) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (32) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (16) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (47) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (99) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (8) Skoda Enyaq iV (8) Skoda Fabia (8) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (33) Skoda Superb (16) sportautó (10) SUV (50) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (9) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (30) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (169) Volkswagen-csoport (54) Volkswagen Golf (29) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (8) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (15) WLTP (14) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása