Pazarul teljesített az Enyaq és az ID.4 is az Euro NCAP-teszten

2021. 04. 21.

ncap_id4_e_m.jpg

 

A független minősítőintézet, az Európai Újautó-értékelési Program (Euro NCAP) jelentése szerint a Škoda Enyaq iV és a Volkswagen ID.4 egyaránt ötcsillagos minősítést kapott. A Dacia Sandero Stepway és a Logan viszont csak két csillagot ért el.

A Škoda Enyaq iV is megkapta a Volkswagen-csoport moduláris platformját, amelyet az akkumulátoros elektromos járművekhez fejlesztettek ki, tehát ugyanarra az alapra épült, mint az ID.4. Az Euro NCAP megállapította, az Enyaq és az ID.4 egyaránt lenyűgöző teljesítményt nyújt, és a különböző értékelési területeken legfeljebb néhány pont választja el őket.

ncap_id4_a.jpg

Az utasokat, valamint a nagy feszültségű akkumulátort robusztus szerkezeti elemek védik, de emellett ott van az alapfelszereltségi listán a függöny és középső légzsákokat is tartalmazó rendszer, amely akár kilenc légzsákkal és átfogó proaktív utasvédelemmel (Proactive Occupant Protection) óvhatja a bent ülőket. Így nem csoda, hogy mindkét autó 90 százalék feletti eredményt ért el a felnőtt utasok védelmében.

ncap_enyaq3_m.jpg

A bent ülő gyerekek védelmében elért 89 százalékos teljesítménnyel pedig az Euro NCAP tesztek eddigi legjobb eredményét érte el a két modell.

Ezzel szemben a Dacia Sandero Stepway és a Logan mindössze két csillagot kapott, és mindkét változat azonos pontszámot ért el az Euro NCAP tesztjein.

ncap_dacia_sandero2.jpg

A két Dacia nemcsak az utasok, hanem a gyalogosok védelmében is igen alacsony pontszámot szerzett, pedig az Euro NCAP ez utóbbinak egyre nagyobb figyelmet szentel a vizsgálatai során.

ncap_dacia_sandero_m.jpg

A Škoda Enyaq iV fedélzetén például a legkorszerűbb vezetői segédrendszerek egész sora figyelmeztethet számos menethelyzetben az esetleges ütközésre, illetve segíthet aktívan megelőzésben. Ezek között szerepel például az előretekintő gyalogos- és kerékpáros-védelemmel (Predictive Pedestrian and Cyclist Protection) kiegészített Front Assist, a hátsó keresztirányú forgalomasszisztenssel (Rear Traffic Alert) bővített sávváltást segítő rendszer (Side Assist), valamint a kikerülés-asszisztens (Collision Avoidance Assist), a bekanyarodás-asszisztens (Turn Assist) és a kiszállás-figyelmeztetés (Exit Warning).

ncap_enyaq1_m.jpg

A menetasszisztens (Travel Assist) a jármű hossz- és keresztirányú irányításában segíti aktívan a vezetőt, és az adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control) mellett az útépítési szakaszokat is érzékelő adaptív sávtartásasszisztens (Adaptive Lane Assist), a közlekedési torlódásasszisztens (Traffic Jam Assist), valamint a vészhelyzetasszisztens (Emergency Assist) technikáit is magában foglalja.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5216507350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (8) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (85) Audi A1 (5) Audi A3 (8) Audi A3 Sportback (9) Audi A4 (8) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (32) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (15) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (772) Continental (6) családi autó (11) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (125) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (5) elektromos (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (65) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) FIAT (5) Ford (28) Frank György (9) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (12) halálos közlekedési baleset (12) hasznalt (6) Használtautó (14) használtautó (158) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (139) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (5) hasznos (267) hibrid (9) hibridautó (5) hibrid autó (6) hirek (291) Honda (5) Hyundai (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (9) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (10) kisszines (215) kombi (11) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (37) közlekedés (6) közlekedési baleset (10) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (7) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (6) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (13) MGE (7) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (10) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (22) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (28) Porsche (31) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (14) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (47) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (91) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (6) Skoda Enyaq iV (6) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (28) Skoda Superb (15) sportautó (7) SUV (46) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) TSI (11) tudta (9) újautó (30) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (162) Volkswagen-csoport (49) Volkswagen Golf (27) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (9) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (8) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (13) WLTP (9) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása