Ellenőrizte már idén az ablaktörlőt?

2021. 05. 21.

ablaktorlo2_m.jpg

Még Medárd előtt vagyunk, de az a bizonyos aranyat érő május eső alaposan kitett magáért: a május 18-val zárult tíz napban Aggtelek környékén összesen 56 milliméter esett, Vas megyében pedig 65, sőt 71 millimétert is mértek.

Ilyen változékony időjárásban életek múlhatnak azon, hogy az autóvezetők mennyire akadálytalanul látnak ki az ablakon.

A legfontosabb, ha odakint zuhog, ne csak a tompított fényszórót kapcsolja be, hanem gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról és a belső párátlanításáról, mégpedig speciális kendővel és/vagy a légkondicionáló használatával.

A szélvédők külső tisztasága nemcsak azt jelenti, hogy ne legyen rajtuk vastag üledék, hanem azt is, hogy ne olyan legyen az üveg átláthatósága, mint az alábbi képen.

ablaktorlo4_m.jpg

Ahhoz, hogy rendesen kilássunk, jó ablaktörlőlapátok, és működő ablaktörlő motor kell. Az utóbbi ugyan a legritkábban romlik el, de annál több baj szokott lenni az ablaktörlők gumilapátjával. A rossz állapotban lévő ablaktörlők ugyanis 20–30 százalékkal csökkenthetik az üveg átláthatóságát, mert gyakori, hogy olyan régen nem cserélték, hogy a kortól és a kopástól már sávosan törölnek.

Azonnal cserélje az ablaktörlő lapátokat, ha sávosan törölnek

ablaktorlo3.jpg

A lapátok cseréje nem nagy összeg, olyannyira, hogy még a legenyhébb koccanás javításának költségéhez képest is csak fillérekről beszélhetünk. Viszont az ablaktörlő gumik tovább tartanak, ha betartja az alábbiakat.

Indulás előtt mindig tisztítsa meg külső visszapillantó tükröket és a szélvédőt, különösen akkor, ha sárfelverődés nyomait látja az üvegen. A tisztítást ne bízza az ablaktörlőkre, mert az csak szétkeni a sarat az üvegen, és persze a lapát gumijának sem tesz jót.

Rendszeresen törölje le az ablaktörlő lapátok mindkét oldalát, mert hiába tiszta az üveg, ha a szennyezett gumilap jól összekeni!

Időről időre ellenőrizze, hogy az ablaktörlő karja hajlott-e, és hogy az ablaktörlő teljesen érintkezik-e a szélvédővel!

Az is fontos, hogy az ablakmosótartály mindig legyen tele az évszaknak megfelelő folyadékkal.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr5616567434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (7) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (81) Audi A3 (7) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (7) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (5) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (12) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (30) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (13) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (754) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (123) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (59) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (25) Frank György (8) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (157) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (263) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (281) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (9) kisszines (211) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (35) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (5) Németország (9) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (21) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (13) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (46) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (85) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (26) Skoda Superb (13) sportautó (7) SUV (43) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (16) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (157) Volkswagen-csoport (48) Volkswagen Golf (26) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (8) Volkswagen Polo (9) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (11) WLTP (8) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása