Arany Kormánykereket kapott a Škoda Enyaq iV

2021. 11. 22.

enyaq_iv_061_m_1.jpg

Az Auto Bild és a Bild am Sonntag minden évben megszavaztatja az olvasóit, hogy szerintük melyik modellek érdemlik ki az autópiac legjobb új termékeit elismerő, egyben az egyik legrangosabb autóipari díjat Európában.

Ezúttal 70 modell közül választhatták ki kedvencüket az olvasók, és 12 Arany Kormánykerék díjat osztottak ki. Egyébként ez volt az első alkalom, hogy a szerkesztők külön kategóriában szerepeltették a belső égésű motoros és az elektromos autókat. Így jött létre az elektromos SUV-kategória, amelybe a lapok olvasói hat másik modell mellé beszavazták az Enyaq iV-t is.

Később a tesztvezetések során a három döntőst alaposan kipróbálta a szakértőkből álló zsűri, és a nyúzópróbák után az Enyaq iV az összesített pontszámmal megnyerte a versenyt. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a következők voltak az elektromos SUV-kategória dobogósai:

  1. Skoda Enyaq iV
  2. Audi Q4 E-tron
  3. Volkswagen ID4

A Škoda egyébként most nyerte el hetedszer az Arany Kormánykereket.

A márka modellkínálatának elektromos zászlóshajója azt a tágas teret kínálja, amelyről a Škoda híres. Az Enyaq iV hátsókerék- vagy összkerék-hajtással is kapható, és több mint 500 kilométeres hatótávval büszkélkedhet a WLTP-ciklusban, így tökéletes társ a hosszú utakon.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr716761292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (12) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (19) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (96) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (9) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (15) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (39) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (20) Bogár (16) Bridgestone (12) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (834) Continental (10) crossover (6) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (7) CUPRA (6) Dacia (9) Das WeltAuto (135) Datahouse (7) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (6) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (8) elektromos (21) elektromos Audi (6) elektromos autó (80) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (16) év autója (6) FIAT (7) Ford (33) Frank György (12) front assist (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (11) gumi (14) gumiabroncs (21) gumicsere (8) gumiteszt (8) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (15) halálos közlekedési baleset (15) Hankook (7) hasznalt (6) Használtautó (16) használtautó (167) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (144) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (7) hasznos (284) hátsókerék hatjás (5) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (325) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (12) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (14) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (226) köd (5) ködlámpa (5) kombi (13) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (42) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (10) közúti halálos baleset (9) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) márkakereskedés (10) márkaszerviz (18) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (8) Octavia (12) Opel (27) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (5) Peugeot (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (36) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (9) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (53) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (116) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (13) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (37) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (63) suv autó (7) Suzuki (18) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (11) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (14) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (16) Toyota (18) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (6) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (189) Volkswagen-csoport (72) Volkswagen Caddy (5) Volkswagen Golf (32) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (14) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (11) Volkswagen Polo (12) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (10) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (6) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (17) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása