A királynő és a Bentley

2022. 09. 21.

e2_m.jpg

Erzsébet királynő 93 éves koráig vezetett. Három éve azután mondott le róla, hogy a férje, az akkor 98 éves Fülöp herceg az általa vezetett kocsival balesetet okozott. A királynő nyilván leült Fülöppel, és megbeszélték, ennyi idősen már nem olyanok a reflexek, mint régen, úgyhogy jobb a békesség: hagyatkozzanak ezentúl a sofőrökre.

Pedig II. Erzsébet 1944 óta, ha csak lehetett, vezetett, és a skóciai Balmoralban, ahol a napokban elhunyt, mindig várta egy Land Rover.

e_bentayga2.jpg

A Volkswagen csoporthoz tartozó Bentley pedig 2015-ben az akkor debütált SUV-ja, a Bentayga első példányát a királynő számára készítette el, mégpedig II. Erzsébet igényei szerint személyre szabottan.

De még egy királynő sem járhat mindig terepjáróval, kell neki egy repi-autó is. A Bentley ezért 2002-ben a királynő trónra lepésének 50. évfordulójára, az arany-jubileumra készítette el a hivatalosan Bentley State Limousine-nak hívott modellt.

e_1.jpg

Amint a gyári honlap írja, a kocsi tervezésében részt vett Fülöp herceg, a királynő, valamint őfelsége fő sofőrje is. 

e_2002_bentley_state_limousine_m.jpg

Egész pontosan kettő készült ebből a modellből, (ez aztán a limitált széria!), és mindkettőt a királyi garázsban őrzik.

A State Limuosinok alapja az 1998 és 2009 között gyártott Arnage, azonban a királynő autója 83 centiméterrel hosszabb, vagyis 6,22 méteres. Szélesége hét, 177 centiméteres magassága pedig 25 centiméterrel nagyobb.

A twin-turbóval pörgetett 6,75 literes V8 motor kissé élénkebb annál, mint amit az Arnage kapott, így a forgatónyomatéka 835 newtonméter, 406 lóerős teljesítménye révén pedig a végsebessége a gyári adatok szerint pontosan 209 kilométer óránként.

e-2002_bentley_driver_mm.jpg

Az utasok védelme érdekében a karosszéria érdekében a karosszéria páncélozott, az üvegfelületek golyóállóak, és az utastér gáztámadás esetén légmentesen lezárható és robbanásálló is, a kilőhetetlen gumiabroncsok pedig kevlár erősítésűek.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4717935860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (5) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (206) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása