ADAC javaslatok idősebbeknek

2025. 03. 03.

adac_vezeto.jpg

A már nem annyira fiatalokat nevezzük inkább szenioroknak, hiszen a fenti képünkön – bár az csupán illusztráció – egy igazi szenior rally-ikon látható, mégpedig a kétszeres rally világbajnok és háromszoros Dakar-győztes, idősebb Carlos Sainz.

A német autóklub, az ADAC viszont Carlostól függetlenül összeszedte, hogy a szakértők szerint milyen kocsi is való a szenioroknak.

Hát először is: nem lapos szupersportkocsi, mert a beszállás esetleg még megy, de egy bizonyos rugalmassági szint alatt a kiszállással már gondok adódhatnak.

Az ADAC szerint ráadásul az idősebbek számára gyakran nem számít, hogy egy autó hány lóerős, vagy mennyi csúcstechnológiával rendelkezik. A függőleges és kényelmes üléshelyzet és a kényelmes be- és kiszállás gyakran sokkal fontosabb. A kezelésnek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, és a körkörös kiláthatóság is döntő fontosságú, különösen azért, mert az idősebb vezetők gyakran kevésbé mozgékonyak, és ezért nem tudnak olyan könnyen megfordulni manőverezés közben. A monstrum terepjárók ezért éppúgy szóba sem jöhetnek, mint a sportos, elegáns kétülésesek – írja az ADAC.

Viszont a következőképpen foglalta össze az autóklub a kritériumokat.

A. Hosszúság maximum 4500 milliméter

B. Magasság legalább 1,5 méter

C. Ülésmagasság legalább 470 milliméter

D. Rakodási küszöbmagasság maximum 780 milliméter

adac_q3_m.jpg

Audi Q3

 

A fentiek alapján a Volkswagen csoport modelljeiből az ADAC az alábbiakat javasolja.

Modell A C D

Audi Q2 4208 485 745

Audi Q3 4484 510 755

SEAT Arona 4138 470 695

SEAT Ateca 4381 510 695

Škoda Kamiq 4241 465 695

Škoda Karoq 4390 515 680

VW T-Cross 4108 495 710

VW T-Roc 4236 485 765

VW T-Roc

Cabriolet 4271 485 755

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4318807854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (9) abroncs (34) ABS (6) ACEA (7) ADAC (27) adás-vétel (12) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (26) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (8) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (8) átverés (19) Audi (183) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (12) Audi e-tron (16) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (18) Audi Q2 (5) Audi Q3 (19) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (9) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (19) autószerviz (5) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (29) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (9) baleset (71) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) BEV (5) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (23) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (6) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1325) CO2 (5) Continental (23) crossover (8) családi autó (14) csalás (10) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (21) Cupra (16) Cupra Born (11) Cupra Formentor (7) Cupra Tavascan (6) Cupra Terramar (6) Dacia (11) Das WeltAuto (161) Das Weltauto Centrum (14) Datahouse (62) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (13) DWA (11) e-autó (5) e-tron (17) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (8) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (149) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (6) Európa (6) Európai Unió (26) EURO NCAP (10) Euro NCAP (31) év autója (15) Fabia (5) fagy (7) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Firestone (5) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (6) Frank György (12) front assist (7) furgon (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (26) gumi (40) gumiabroncs (39) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (17) gyalogos gázolás (5) Győr (18) gyorshajtás (19) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (23) halálos közlekedési baleset (20) Hankook (23) használt (12) hasznalt (7) használtautó (239) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (17) használt autó (217) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (6) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (34) használt piac (14) használt személyautó (5) hasznos (359) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (16) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (577) Honda (8) horrorkaraván (11) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (7) ID.BUZZ (17) ID.Buzz Cargo (7) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (12) JAF (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (12) JATO Dynamics (5) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (7) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (29) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (389) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (20) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (19) közúti halálos baleset (13) KRESZ (8) kresz (6) KSH (11) lakóautó (5) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (7) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (27) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (9) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (15) motorkerékpár (8) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (37) NAV ellenőrzés (11) NCAP (19) NCAP teszt (23) négyévszakos gumi (6) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (9) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (22) nyárigumiteszt (13) nyári abroncs (6) nyári gumi (7) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (15) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (7) Peugeot (11) PHEV (6) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (61) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) rali (5) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (38) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (78) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (8) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (10) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (263) skoda (5) Skoda Auto (25) Skoda Enyaq (20) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (25) Skoda Kamiq (14) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (111) Skoda Rapid (5) Skoda Superb (34) sportautó (13) suv (5) SUV (131) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (26) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (10) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (12) téligumi (23) téligumiteszt (11) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (10) tisztán elektromos (6) töréspróba (8) törésteszt (32) Tóth Péter (12) Toyota (25) Transporter (16) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (51) újautó-piac (11) új autó (38) új autók forgalomba helyezése (8) új autók piaca (10) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (424) Volkswagen-csoport (308) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (10) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (124) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (20) Volkswagen ID.3 (19) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (12) Volkswagen ID.Buzz (11) Volkswagen ID.Buzz Cargo (7) Volkswagen Konszern (7) Volkswagen Multivan (7) Volkswagen Passat (48) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (29) Volkswagen T-Cross (8) Volkswagen T-Roc (10) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (18) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (16) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) vonatbaleset (5) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (41) WLTP (35) Wolfsburg (9) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása