A Volkswagen a használtimport kedvence

A Volkswagen a használtimport kedvence

A minap azt írtuk, hogy az elmúlt évben mindössze 107 720 új személygépkocsi kapott magyar rendszámot, a tavaly előttinél 3820 darabbal kevesebb. A Data House legfrissebb adatai azonban kimutatták, hogy a használtimport viszont mindössze 105 662 darabot ért el, pedig 2022-ben még meghaladta a 126,…

A Volkswagen vezeti a használtimportot

A Volkswagen vezeti a használtimportot

Ahogy a dolgok állnak, a használt autók importja idén jelentősen el fog maradni a tavalyitól. November végéig ugyanis csak 98 516 személygépkocsi kapott magyar rendszámot, míg egy évvel korábban 118 585 – adta közre a Data House. A legnagyobb elmaradás az első félévben volt, és azóta ugyan csökkent…

Elmarad az elmúlt évektől a használt import

Elmarad az elmúlt évektől a használt import

Amíg tavaly augusztus végéig 89 476 külföldről hozott személyautó kapott magyar rendszámot, addig idén csak 70 937 – olvasható a Data House összefoglalójában. A használt import tartós mélyrepülése ugyanakkor nyilván tovább emeli a hazai használtpiaci árakat, hiszen minél kisebb a kínálat, annál…

Mélyrepülésben a használtautó import

Mélyrepülésben a használtautó import

Amíg tavalyi első félévben még 68 969 külföldről hozott használt személyautó kapott magyar rendszámot, idén június végéig már csupán 53 480-at regisztráltak, ami 22,5 százalékos zuhanást jelent. A DataHouse adatai alapján azt látjuk, hogy a csökkenés még a legnagyobb számban behozott márkák esetében…

Már egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés

Már egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés

Az elmúlt évben 826 884 személyautó cserélt gazdát a hazai használtpiacon, ami 1,2 százalékkal haladja meg a tavaly előtti 817 300 darabos értéket. Fájdalmas tény, hogy az átírt autók 75 százaléka, 621 176 darab 2013 előtt készült. Amint Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója…

A VW-csoport nyolc modellje az év legjobb használt autói között

A VW-csoport nyolc modellje az év legjobb használt autói között

A brit What car? magazin összeállította a 2022-es év legjobb használt autóinak listáját, amelyen a Volkswagen-csoport nyolc modellje is kategóriagyőztes lett. A kiskocsik kategóriáját a 2015-től gyártott Škoda Fabia vezeti, amelyről azt írták az elemzők, hogy a praktikum a modell egyik legnagyobb…

A brit cégvezetők szerint a Superb a legjobb

A brit cégvezetők szerint a Superb a legjobb

Mivel a koronavírus-járvány miatt akadozik az alkatrészgyártás és -szállítás, idén a tervezettnél jóval kevesebb új autó készülhet. Ez persze hatással van a használt autó piacra is: világszerte emelkednek az árak. Az Egyesült Királyság használt autó piaca is virágzik, és a kereslet gyakran…

Ezek a „legkombisabb” modellek Európában

Ezek a „legkombisabb” modellek Európában

Összesen 11,961 millió új személyautó talált gazdára az Európai Unióban, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országaiban és Nagy-Britanniában 2020-ban. Ebből 1,25 millió, vagyis több mint 10 százalék volt a kombik részesedése, ami nem rossz arány, ha azt nézzük, hogy a SUV-modellek milyen…

A legnépszerűbb használt modellek: Octavia, Focus, A4

A legnépszerűbb használt modellek: Octavia, Focus, A4

A nemzetközi nőnapon, március 8-án hirdették ki, hogy a Škoda Octavia nyerte el a 2020-as év női autója díjat (Women’s World Car of the Year 2020) a Családi autó (Family Car) kategóriában. De idehaza is különleges figyelem középpontjában van a legnépszerűbb Škoda-modell, hiszen a Használtautó.hu…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (159) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1147) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) használtautó (207) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (479) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (206) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása