A román és bolgár utak a legveszélyesebbek

A román és bolgár utak a legveszélyesebbek

A világjárvány kitörése előtti tíz évben folyamatosan csökkent a közlekedési baleset miatt elhunytak száma az Egyesült Királyság nélküli 27 EU-tagországban. A közúti halálesetek száma a lakossághoz viszonyítva Svédországban és Írországban a legalacsonyabb, míg Romániában és Bulgáriában a…

Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Október végéig 115-tel kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetben, mint az elmúlt év azonos időszakában. Aztán következett a november 9-vel kezdődő hét, amikor 11 balesetben 12 ember vesztette életét. Ha végignézzük a történteket, egyszerűen nem találunk magyarázatot. Az elmúlt öt év…

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Még alig köszöntött be az ősz, máris jelentősen megugrott a halálos közlekedési balesetek száma szeptember második és harmadik hetében. Mi lesz, ha megérkezik a novemberi köd? Csak nemrégiben írtuk örömmel, hogy augusztus végéig – a tavalyi azonos időszakhoz képest – negyedével kevesebben…

Negyedével kevesebb halálos baleset

Negyedével kevesebb halálos baleset

Nőtt a gyorshajtás aránya a baleseti okok közt Augusztus végéig 240 halálos kimenetelű baleset történt, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakának 317 halálos balesetéhez képest. Ezekben a balesetekben tavaly 358-an haltak meg, idén 96-tal kevesebben vesztették életüket…

Romániában és Bulgáriában haltak meg legtöbben az utakon, de Horvátországban is aggasztó a helyzet

Romániában és Bulgáriában haltak meg legtöbben az utakon, de Horvátországban is aggasztó a helyzet

  Folyamatosan csökken a halálos balesetek száma az Európai Unió 27 tagországában, hazánk azonban még sokat javíthatna, legalábbis két éve még így volt. Az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat kissé a dolgok mögött jár, hiszen csak idén adta ki a 2018-ra vonatkozó baleseti…

BalatonHelp app és mentőgyűrű

BalatonHelp app és mentőgyűrű

A Balaton nem túl mély például egy óceánhoz képest, főleg a déli parton sekély, de azért van haragos arca is. Az észak-nyugatról érkező viharok olykor egyik pillanatról a másikra csapnak le a tóra, és akkor a víz fehér hullámtajtékot vető haragoszöld szörnnyé válik. De szép időben is veszély…

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Tizenhatan haltak meg közúti balesetben az év 27. hetében, vagyis június és július fordulóján. Közülük nyolcan kétkerekűvel közlekedtek. Április végén még annak örültünk, hogy tovább csökkent a közúti balesetek száma, ami nyilván a kijárási korlátozásoknak volt köszönhető. Aztán a kijárási…

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Alig több mint egy hónapja örömmel számoltunk be arról, hogy az első negyedév során kevesebben haltak meg balesetekben, és csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma is. A tendencia áprilisban is folytatódott, ami főként a kijárási korlátozásoknak tulajdonítható. Ám a múlt hónapban egyre több…

Black Friday, fekete hétvége: Tovább arat a halálos hármas

Black Friday, fekete hétvége: Tovább arat a halálos hármas

Három nap alatt – november 29-én 0 órától 2019. december 1-jén 24 óráig – négy ember halt meg az utakon és a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Pedig akkor még nem is esett a hó. Még ennél is sokkolóbb, hogy november 19-ig összesen 810 gyalogost…

A traktornak nincs gyűrődő zónája

A traktornak nincs gyűrődő zónája

A rendőrség adatai szerint október első hetében országszerte egymást követték az olyan súlyos, illetve halálos kimenetelű balesetek, amelyekben személyautó ütközött össze mezőgazdasági gépekkel. A hagyomány szerint az aratás Péter-Pálkor kezdődik június végén, és akkor kezdenek feltűnni az…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (11) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (5) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása