Nem múlik a Bogár dicsősége - galériával

2016. 06. 07.

Ha egy benzingőzös amerikai egy ütőképes kocsit kap a kezébe, nekiáll és átalakítja. A VW Bogár annak ellenére belevaló kocsinak számított odaát, hogy a helyi 4-5 literes motorokhoz képest kávédaráló méretű léghűtéses bokszer hajtotta.

A Volkswagen Bogár, vagyis a Beetle utolsó gyártási helyén, a mexikói Pueblában 2003 júliusában fejeződött be a termelés. Az 1945 decembere óta legyártott több mint 21 millió darabbal a Beetle autóipari ikonná vált. A kis léghűtéses boxermotort folyamatosan fejlesztették, még 1600 köbcentis változata is volt, de aztán szent őrültek kihoztak belőle, mindent, amit lehetett. Így a Bogárból nem csak off-road, custom és roadster, hanem még roadster truck is készült különféle amerikai műhelyekben, mert az egykori igénytelen öszvér igen jó alap az átépítésre.

 

[metaslider id=272]

Az autók (át)építése amiatt kezdődött az Egyesült Államokban, hogy a világháború idején az autógyárak gyakorlatilag a haditermelésre álltak át, úgyhogy a 16 évesen jogosítványt kapott srácok kénytelenek voltak a fölnőttek levetett autóival járni. Csakhogy azok más korban, más igényekre készültek, a háború utáni évek tinédzserei pedig úgy gondolták, jobb, ha kocsijuk nem úgy néz ki, amiből éppen most szállt ki egy könyvelő. Úgyhogy egyre több bolond-színesre fényezett, átalakított járgány jelent meg az utakon. Először persze az amerikai kocsikat faragtak át, majd megérkeztek a Bogarak is, és rövidesen a hobbiszerelők kedvelt donormodelljeivé váltak.

Nézzék képeinket, és gondoljanak arra, hátha az öreg Ferdinand Porsche szintén látja valahonnan, mennyire szeretik az autóját.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3413502693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (7) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (81) Audi A3 (7) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (7) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (5) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (12) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (30) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) bírság (5) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (13) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (10) cikk (18) cikkek (754) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (123) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (59) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (25) Frank György (8) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (157) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (263) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (281) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (9) kisszines (211) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (35) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (14) NCAP teszt (5) Németország (9) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (11) Opel (21) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (13) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (46) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (85) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (26) Skoda Superb (13) sportautó (7) SUV (43) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (16) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (157) Volkswagen-csoport (48) Volkswagen Golf (26) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (11) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (8) Volkswagen Polo (9) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (11) WLTP (8) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása