Ilyen használtkocsit is importáltunk

Ilyen használtkocsit is importáltunk

A használtautó import kétharmadát évek óta a tizenéves modellek teszik ki. Azonban nemcsak az ilyen (olcsó, tehát nemigen karbantartott, viszont rengeteget futott) kocsikat hozzák be hazánkba, hanem néha gyűjtői darabokat is. Szeptember végéig ez a – neve ellenére amerikai – Schacht H modell volt a…

Kezdenek elfogyni az új autók a magyar utakról

Kezdenek elfogyni az új autók a magyar utakról

Az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma 4,8 százalékkal 121 920-ra csökkent 2021-ben, miközben ez az érték 2019-ben még 157 909 volt. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) azonban rámutat, hogy továbbra is elég magas az étékesítést követő hat hónapon belül a forgalomból kivont…

A járvány miatt visszaesett a használtimport

A járvány miatt visszaesett a használtimport

Az egy évvel korábbinál 19 százalékkal kevesebb, összesen 128 031 új személyautót helyeztek forgalomba 2020-ban. A használt autók terén 130 431 érkezett külföldről a magyar utakra tavaly, míg 2019-ben 156 475 – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Ritkán veszik figyelembe, hogy az…

Júniusban kissé leült a használtautó kereskedelem

Júniusban kissé leült a használtautó kereskedelem

Talán korai messzemenő következtetéseket levonni, de érdekes tény, hogy amíg tavaly a második negyedévben 41 083 használtan importált gépkocsi kapott magyar rendszámot, addig idén már csak 39 814. Üröm az örömben, hogy az első negyedévben még ezerrel több, 39 336 autó jött külföldről az elmúlt évi…

18 év, 125 ezer minőségi használt autó

18 év, 125 ezer minőségi használt autó

A használt autók adásvétele a szabadpiaci eladóknak jó üzlet, a vevőknek azonban általában lutri. Sokan vannak ugyanakkor, akik inkább biztosra mennek, ezért az eddig 125 ezer használtkocsit értékesített Das WeltAuto hálózathoz fordulnak. Úgy is mondhatjuk, hogy túl van az…

Húsz évesnél idősebb autókat is importálunk

Húsz évesnél idősebb autókat is importálunk

Az első negyedévben ismét bővült a használtkocsi import, ami jelentősen gyorsítja a hazai autóállomány öregedését. Ezúttal közel 800 darab, húsz évesnél is korosabb személygépkocsival lettünk gazdagabbak. Egy öreg autószerelő sommásan válaszolt, amikor arról kérdezték,…

Használt autós tanácsok 4. - Kizárólag magyar szerződést írjunk alá!

Használt autós tanácsok 4. - Kizárólag magyar szerződést írjunk alá!

A használt autókat importáló vállalkozók nemigen készségesek, amikor a vevő márkaszervizbe vinné a kiválasztott kocsit állapotfelmérésre. Nem egyszer valami „ismerős” műhelyt ajánlanak, ahol elvégzik a felmérést. A vevő pedig töprenghet, hogy megbízhat-e bennük. Pedig…

Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek

Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek

Egy rosszul karbantartott autó balesetveszélyes, tehát életveszélyes is lehet. Az órapörgetés is ilyen veszélyeket okoz. Elmondjuk, hogyan. A futásteljesítmény meghamisítása miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek, hiszen azt hiszik, hogy öreg ugyan az autó, de alig használták. De…

Használt autós tanácsok 2. - Ne vegyen ismeretlen előéletű autót

Használt autós tanácsok 2. - Ne vegyen ismeretlen előéletű autót

Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos alól kiveszik az autót, mert kiderül róla, hogy körözést adott ki rá valamelyik nyugati ország rendőrsége. Az ilyen esetekben a jóhiszemű magyar tulajdonos aztán reménytelenül futhat a…

Még mindig özönlenek az országba az idős, légszennyező autók

Még mindig özönlenek az országba az idős, légszennyező autók

A tizenéves autók beáramlása rossz hatással van a légtisztasági adatokra, de legalább a piac tisztulásához vezet az ingyenes Jármű Szolgáltatási Platform – mondta el blogunknak érdekes adatokat megosztva Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Telente gyakran szerepel a hírekben, hogy melyik…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (171) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (68) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1235) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (15) CUPRA (17) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (58) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (225) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (201) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (347) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (533) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (356) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (36) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (225) skoda (5) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (96) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (117) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (27) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (45) új autó (31) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (375) Volkswagen-csoport (253) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (101) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (44) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (30) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása