Noha az első havi adatokból nem lehet egy egész évre vonatkozó prognózist felállítani, az azonban feltűnő, hogy amíg 2023 januárjában 8149, a tavalyi januárban pedig 9243 külföldről hozott használt személykocsi kapott magyar rendszámot, addig idén 10 445. Ez pedig – amint a Data House kimutatásában…
Ahogy a dolgok állnak, a használt autók importja idén jelentősen el fog maradni a tavalyitól. November végéig ugyanis csak 98 516 személygépkocsi kapott magyar rendszámot, míg egy évvel korábban 118 585 – adta közre a Data House.
A legnagyobb elmaradás az első félévben volt, és azóta ugyan csökkent…
Amíg tavalyi első félévben még 68 969 külföldről hozott használt személyautó kapott magyar rendszámot, idén június végéig már csupán 53 480-at regisztráltak, ami 22,5 százalékos zuhanást jelent. A DataHouse adatai alapján azt látjuk, hogy a csökkenés még a legnagyobb számban behozott márkák esetében…
Jóllehet, júniusban a gazdát cserélt használt személyautók száma 71 511-re emelkedett az egy évvel korábbi 69 450-ről, a féléves összesítés a piac szűkülését mutatja – derül ki a DataHouse összesítéséből. Az első félévben ugyanis csak 416 835 átírást regisztráltak a tavalyi azonos időszak 427 581-es…