Június végén 15,2 év volt autóállományunk átlagos kora

Június végén 15,2 év volt autóállományunk átlagos kora

Augusztus végéig 76 349 új személygépkocsi kapott magyar rendszámot, ugyanakkor – amint a Datahouse grafikonja mutatja – május óta fokozatosan csökken a használtan importált autók száma. Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint újabb csúcsot döntött a magyar személyautó állomány…

Az év elektromos autói – 2021

Az év elektromos autói – 2021

A brit What car? magazin szeret mindenféle összevetéseket készíteni, és azok alapján rendszeresen közli az éppen vizsgált kategóriákban a modellek sorrendjét. Most éppen a 2021-es év elektromos autója díjat osztották ki 13 modellnek, de a megnevezés nem teljesen pontos, mert mindazokat az autókat is…

Ezek 2021 legjobb plug-in hibridjei

Ezek 2021 legjobb plug-in hibridjei

Ezúttal a legjobb hálózatról tölthető (Plug-in) hibridmodelleket rangsorolta a brit What car?, amely ugyanakkor megemlít egy olyan modellt is, amelyet jobb elkerülni (the plug-in hybrid to avoid). Škoda Octavia iV Combi Nincs abban semmi meglepő, hogy ebben az összeállításban is az első…

Auto Bild tartós tesztek – 100 ezer kilométer után az Audik vezetnek

Auto Bild tartós tesztek – 100 ezer kilométer után az Audik vezetnek

Összesen 69 autó tartós tesztje után közölte a tapasztalatok alapján összeállított megbízhatósági sorrendet az Auto Bild. Az 1-3 év alatt megtett 100 ezer kilométeren észlelt minden hibát jegyzőkönyveztek, a legutolsó próba pedig az, hogy a DEKRA szakemberei mindegyik modellt szétszerelik és…

Az év autói, amelyek a használt piac sztárjai lettek

Az év autói, amelyek a használt piac sztárjai lettek

A What car? magazin 1978 óta osztja ki az év autója díjakat. A közelmúltban az idei kategóriagyőzteseket mutattuk be, míg az abszolút első a Dacia Sandero 1.0 TCe 90 lett. Most azonban pörgessük vissza az idő kerekét, és nézzük meg, hogy az elmúlt 43 évben, hányszor nyerte el Nagy-Britanniában a…

Ötöst kapott az Audi A3 és a SEAT Leon az idei utolsó Euro NCAP teszten

Ötöst kapott az Audi A3 és a SEAT Leon az idei utolsó Euro NCAP teszten

A minősítő szervezet szakemberei nem lepődtek meg a két modell ötcsillagos eredményén, hiszen mind az új Audi A3 Sportback, mind a SEAT Leon ugyanazon az MQB-II platformon ül, mint a tavalyi Golf VIII. Más kérdés, hogy mindkettő rendelkezik már középső légzsákkal is, amely megakadályozza, hogy a…

Ötszörös Auto Trophy nyertes az Audi

Ötszörös Auto Trophy nyertes az Audi

Az Auto Zeitung összesen 19 ezer olvasó szavazata alapján kihirdette az Auto Trophy 2020 díj nyerteseit. Az Audi A1 Sportback, A3 Sportback, Q2, Q8 és e-tron Sportback is nyert a kategóriájában, a nem-importált márkák versenyében. A magazin 33. alkalommal szavaztatta meg olvasóit, úgyhogy az Auto…

Kiosztották az Arany Kormánykerék-díjat

Kiosztották az Arany Kormánykerék-díjat

Az 1976 óta kiosztott Arany Kormánykerék-díj mára Európa egyik legfontosabb autóipari díja lett. Az első évben a Ford Fiesta, az Audi 100 és a BMW 633 CSi voltak a nyertesek. Mindhárom márka idén is díjazott volt, de azóta sok minden megváltozott. Akkoriban például nem volt négyféle…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (171) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (68) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1235) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (15) CUPRA (17) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (58) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (225) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (201) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (347) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (533) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (356) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (36) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (225) skoda (5) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (96) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (117) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (27) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (45) új autó (31) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (375) Volkswagen-csoport (253) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (101) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (44) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (30) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása