Csillog, villog, de nem bízhat benne

2016. 09. 02.

Megtörtént, hogy valaki nekihajtott a vonatnak és a kocsit gazdasági totálkárossá nyilvánította a biztosító. Az a „valaki” pedig egy évre rá azt vette észre, hogy az összetört kocsiját az interneten újszerű állapotúan hirdették eladásra.

törött

A vonat oldalán összetört autó roncsát 820 ezer forintért adta el a tulajdonos. nem is csoda, hogy legalábbis meglepődött, amikor egy év múlva ugyanazt a kocsit, ugyanazzal a rendszámmal újszerű állapotban, végig szervizeltként árulják, potom 2,49 millióért. Nyilvánvaló, hogy átverték azt a tulajdonost, aki feladta a hirdetést, de sajnos nem ritka az ilyen.

Az a kérdés mindenesetre jogosan merül fel, hogyan történhet meg ilyesmi a közismerten szigorú és minden bizonnyal korrekt eredetvizsgálati rendszer ellenére.

Azóta kiderült, hogy baleset után a kocsit nem vitték többé márkaszervizbe, sőt a szervizkönyvben sem szerepelt a baleset. A márkaimportőr szakértője az összetört autóról készült fényképek alapján kijelentette, hogy drágábban lehetett volna szakszerűen megjavítani, mint amennyit a helyreállítás után ért volna. Nyilván ezért lett gazdasági totálkáros.

Vannak olyan ügyes vállalkozók, akik itthon és külföldön a gazdasági totálkáros autókra vadásznak, majd külsőleg szépen kipofozzák, de arra már kevés figyelmet szentelnek, ami a fényezés alatt van, mert azoknak a részeknek a javítása sokba kerülne. Így aztán a közlekedés során veszélyes lehet egy nem az előírásoknak megfelelően javított autó, ha a karosszéria olyan szerkezeti elemei sérülnek, amik az utastér védelmét, az ütközési biztonságot szolgálják. Ezek persze javíthatók, de ha nem szakszerűen végzik a munkát, tulajdonképpen védtelenül hagyják a kocsi következő tulajdonosát.

A történet tanulsága, hogy kizárólag hivatalos információkkal alátámasztott, ismert előéletű gépkocsit vásároljunk, továbbá az átírás előtt ne sajnáljuk azt a pár ezer forintot egy teljeskörű átvizsgálásra. Sok bosszúságot előzhetünk meg ezzel ugyanis...

Ime az esetről szóló Tények interjú:
http://tenyek.hu/tenyek/200992_totalkaros-volt-a-kocsi-kipofozva-viszont-ujszerukent-arultak.html

A Das WeltAuto használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4413502733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (5) abroncs (7) ABS (5) ADAC (9) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (17) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (88) Audi A1 (5) Audi A3 (8) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (9) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (11) autó biztosítás (5) baleset (36) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (16) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (11) cikk (18) cikkek (791) Continental (6) crossover (5) családi autó (12) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Dacia (6) Das WeltAuto (127) Datahouse (6) dízel (14) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) Egyesült Királyság (6) elektromos (11) elektromos Audi (6) elektromos autó (71) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (13) Euro NCAP (12) FIAT (5) Ford (28) Frank György (10) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) halálos baleset (13) halálos közlekedési baleset (13) hasznalt (6) Használtautó (14) használtautó (158) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (12) használtpiac (6) használt autó (141) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (5) hasznos (271) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (301) Honda (5) Hyundai (8) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (10) kisszines (220) kombi (12) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (38) közlekedés (6) közlekedési baleset (11) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (8) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (17) megbízható használt autó (5) Mercedes (13) MGE (7) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (11) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP teszt (6) Németország (11) nepper (10) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (7) Octavia (12) Opel (23) összkerékhajtás (5) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (32) Porsche (32) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (17) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (47) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (99) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (8) Skoda Enyaq iV (8) Skoda Fabia (8) Skoda Kamiq (8) Skoda Kodiaq (5) Skoda Octavia (33) Skoda Superb (16) sportautó (10) SUV (50) suv autó (7) Suzuki (14) személyautó (18) személygépjármű (14) szén-dioxid kibocsátás (9) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (13) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (30) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (169) Volkswagen-csoport (54) Volkswagen Golf (29) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (12) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (10) Volkswagen Polo (10) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (8) Volkswagen Transporter (5) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (15) WLTP (14) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása