Így jár, aki pórul jár

2016. 09. 05.

Képzelhetjük, mit élhet át az a jóhiszemű autóvásárló, aki gyanútlanul egy külföldről hozott kocsit vesz meg egy kereskedőnél, aztán egy hajnalban a rendőrök ébresztik azzal, hogy jó reggelt, jöttünk lefoglalni a gépkocsiját. Megtörtént eset következik.

skoda_octavia

 

Egy pórul járt család úgy döntött, hogy lecserélik az autót, ezért elkezdték nézegetni az internetet. Találtak is egy miskolci kereskedésben egy Skoda Octavia kombit, ami minden tekintetben megfelelt.

El is mentek Miskolcra, minden rózsaszín volt, csak éppen szlovák rendszám volt a kocsin, amit megvett a naiv (http://dasblog.blog.hu/2016/09/14/ne_vegyen_ismeretlen_eloeletu_autot_981) vásárló. Aztán a saját nevére íratta, kapott magyar rendszámot, ám egy borús hajnalon, öt órakor becsöngettek a rendőrök, hogy van-e neki egy ilyen és ilyen autója, mert akkor lefoglalnák.

A kocsi azóta sem az övé, mert kiderült, hogy az alvázszámát átütötték, az ablakon az azonosító matrica is hamis volt.

Mindez amiatt következhetett be, mert sajnálatosan a magyar előírásokban van egy joghézag: a külföldről behozott autót nem kell eredetvizsgára vinni. Fura, de így van: ha egy kocsit családon belül másra íratnak szükséges az eredetvizsga, ha külföldről hoznak egy húszmilliós luxusmodellt, akkor nem. Így a forgalomba hozatal előtt nem fog kiderülni, hogy adott esetben átütötték az alvázszámot, és mivel egyszerű regisztrációval lehet honosítani az autót, ha van érvényes műszakija, vizsgára sem kell vinni, gyakorlatilag bármiféle ellenőrzés nélkül rendszámot kaphat.

A DasWeltauto szakembere szerint az ilyen esetek elkerülése érdekében az a célravezető, ha a vevő ráveszi a kereskedőt, hogy regisztráltassa az autót, és aztán tőle vegye meg. Így már csak eredetvizsgával adhat rajta túl a kereskedő az autón, és ha bármi kiderül később, például ha lopott, van kihez fordulni, nem a vevő marad a pácban.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr2213502739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (168) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (27) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (67) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1216) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (14) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (158) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (56) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (15) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) eHybrid (5) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (28) év autója (12) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) használtautó (221) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (197) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (28) használt piac (7) használt személyautó (5) hasznos (344) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (518) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (355) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) KRESZ (7) kresz (6) KSH (9) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (57) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (218) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (17) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (92) Skoda Superb (31) sportautó (13) SUV (115) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (19) tudta (9) újautó (45) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (365) Volkswagen-csoport (242) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (96) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (43) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (16) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (40) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása