Volkswagen Crafter: Van of the Year 2017

2016. 10. 19.

A hannoveri Nemzetközi Haszonjármű Kiállításon 24 európai ország képviselőiből álló zsűri a Crafter választotta a 2017-es év legjobb kishaszonjárművének.

crafter_ivoty_2017-ok

Csak nemrégiben, szeptember 8-án volt a hatodik generációs Transporterre hasonlító új Crafter világpremierje, de már fel is ért a csúcsra. Azonban ég és föld a különbség a kistestvér és a Crafter között, hiszen az utóbbi csúcsváltozatának legnagyobb megengedett össztömege 5,5 tonna, ráadásul az eddiginél nagyobb, 18,4 köbméteres rakodóterű, elsőkerék-hajtású dobozos kivitelben is rendelhető lesz novembertől. A jövő év közepétől pedig jön a 4MOTION összkerékhajtás keresztben beépített motorral, valamint a hosszában beépített motorhoz csatlakozó hátsókerék-hajtás.

Miután a jármű egész koncepcióját – konkrét ügyféligények alapján – alapjaiban újratervezték, a Crafter a modellváltozatok rendkívül széles választékát kínálja, beleértve a nagy teherbírású kiviteleket is. Zárt furgonként és kombiként különböző hosszúságú (5986 mm, 6836 mm vagy, zárt furgonként, 7391 mm is) és magasságú (2355 mm, 2590 mm vagy, zárt furgonként, 2798 mm is) változatokban kerül a piacra. Ezeket egészítik ki a fülke-alvázas kivitelek rövid- vagy duplafülkével, különböző hosszúságokkal és felépítményekkel vagy azok nélkül, például platóval, dobozos felépítménnyel vagy billentő szerkezettel.

A raktér szélessége a kerékjárati ívek között 138, míg a raktér legnagyobb hosszúsága 485 centiméter, ami a kategória legjobb raktérméreteit jelenti. A tolóajtók nyílása 131 centiméter, ugyanakkor az elsőkerék-hajtású változatok 57 centis rakodóperem magasságának és a 270 fokos szögig nyitható hátsó raktérajtóknak köszönhetően könnyű a berakodás.

Az alapjaiban újratervezett és gondosan hangolt futómű elöl kényelmes McPherson felfüggesztést kapott, hátul pedig egy merev tengely öt különböző változatát találjuk. Az ebben a kategóriában elsőként bevezetett elektromechanikus kormánymű kiváló irányíthatóságról, optimális manőverezhetőségről és mindenféle terhelési állapotban biztonságos menettulajdonságokról gondoskodik.

Mindemellett a járművezetői munkahely ergonómiáját is optimalizálták, és állítható gerinctámaszú valamint masszázsfunkciót is kínáló ülés három különböző változata is rendelhető. A járműben széria felszerelés az elektromos ablakemelő, a rádió távirányítású központi zár, valamint a praktikus, ergonomikus tervezésű tárolóhelyek, amelyekben mobiltelefon, laptop, táblagép, colstok, munkavédelmi kesztyű és sok minden más is elhelyezhető.

Hannover, 22.09.16 WWW.SCHEFFEN.DE e-CRAFTER  WELTPREMIERE  INTERNATIONAL VAN OF THE YEAR 2017 Dr Eckhard Scholz Vorstandsvorsitzender Volkswagen Nutzfahrzeuge Foto:  HENNING SCHEFFEN PHOTOGRAPHY MOBIL: 01773193050 WWW.SCHEFFEN.DE info@SCHEFFEN.DE Friedrich-Engels-Str. 31 30880 Laatzen  Region Hannover / Niedersachsen / GERMANY

Az új Crafter vezetéstámogató rendszerei még nagyobb kényelmet és ezzel biztonsági előnyöket nyújtanak. Az ebben a kategóriában elsőként alkalmazott elektromechanikus kormányzásnak köszönhetően az új Crafter az aktív vezetéstámogató rendszerek kimagaslóan széles választékát biztosítja, mint például aktív sávtartást segítő rendszert (Lane Assist), parkolást segítő rendszert (Park Assist) és vontatmánnyal manőverezést segítő rendszert (Trailer Assist). A további segédrendszerek – némelyikük extrafelszerelés – között említhető az „ACC Follow to Stop” követési távolságot szabályzó adaptív sebességtartó automatika, a vészfék-funkcióval ellátott Front Assist rendszer, a szériafelszereltséghez tartozó másodlagos ütközésvédelem (Automatic Post-Collision Braking System), a szintén széria oldalszélasszisztens, az éberségfigyelő rendszer, a távfényt automatikusan tompító Light Assist és még sok egyéb. Az elérhető passzív biztonsági rendszerek között megtalálható – a vezető és az első utas számára a front-, oldal- és függönylégzsákokon kívül – a tolatást segítő kamera, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető kitolatás asszisztens (Rear Traffic Alert) és a kifejezetten az új Crafter számára kifejlesztett, érzékelőkön alapuló oldalsó védelmi rendszer.

Az Euro 6-os motorok teljesítménypalettája 102 lóerőtől 177 lóerőig terjed.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr4613502771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (32) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (165) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (26) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (61) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1184) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (12) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (156) Das Weltauto Centrum (11) Datahouse (55) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (134) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (24) Euro NCAP (28) EURO NCAP (8) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (36) gumiabroncs (36) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (20) hasznalt (7) használt (12) használtautó (216) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (192) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (27) használt piac (6) használt személyautó (5) hasznos (338) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (499) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (348) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (31) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (11) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (55) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (8) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (209) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (87) Skoda Superb (30) sportautó (13) SUV (114) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (9) Toyota (25) Transporter (14) Travel Assist (13) TSI (18) tudta (9) újautó (43) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új modell (5) utazás (6) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (352) Volkswagen-csoport (229) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (90) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (41) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (36) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása