Miért ne írjunk alá biankó szerződést?

Történt egyszer, hogy totálkárosra tört egy autó. A romokat – a manapság szokásos módon –, a roncs értékének megállapítása érdekében internetes licitre bocsátotta a kárt rendező biztosítótársaság. A licit győztese egy magánszemély volt, aki fel is kereste az autómaradvány tulajdonosát, hogy megvásárolja a roncsot. Amikor az asztalra tette a licit szerinti vételárat, a tulaj elé tolt egy „biankó”, vagyis olyan adásvételi szerződést, aminek a vevői rovata ugyan kitöltetlen volt, de amelynek a szövegezése szerint a gépkocsit ép, sértetlen állapotban adja át eladó a vevőnek. A nagyvonalú vevő azt kérte a kocsi tulajdonosától, gyorsan írja alá, és már és ő már viszi is az autót.

A tulajnak azonban valami nem tetszett, ezért tanácsot kért az Újvári és Báji-Patay ügyvédi irodától, hogy aláírja-e ezt a szerződést. Az irodának azonban egyből két problémája is volt a szerződéstervezettel kapcsolatban.

Egyrészt azért, mert a Kúria ítélkezési gyakorlata szerint a fenti módon kitöltött „biankó” adásvételi szerződés megvalósítja a köz/magánokirat hamisítás vétségét/bűntettét tényállástól függően.

Másrészt esetünkben a szerződés szerint, „papíron” ép, sérülésmentes gépkocsit adna el a tulaj a gazdasági totálkáros roncs helyett. Tegyük fel, hogy az árverést megnyerő vállalkozó kipofozza a kocsit, de az előzményeket elhallgatva adja tovább az autót, aminek biztonsági elemei a tapasztalatok szerint sok esetben kérdéses minőségben szolgálnak tovább. Magyarán: nem ritka, hogy a nem szakszerűen felújított karambolos autó már nem védi meg az utasait. Ha mindezekre később fény derül, a továbbértékesített kocsi vevője az eredeti tulajdonossal szemben terjeszthetne elő kellékszavatossági igényt, ami egy per során nagy valószínűséggel meg is állná a helyét.

Tehát, ha biztosító társaság által közvetített roncskereskedőnek adjuk el totálkáros gépkocsinkat, mindig járjunk el körültekintően.

A Das WeltAuto használt autós kínálatát IDE kattintva érheti el.